Az utóbbi évek abszolút premierjeként múlt hét végén, szombaton telt házas filmvetítésre került sor a kovásznai felújított moziteremben. A szervezők gyerekeknek szóló rajzfilmeket tűztek műsorra, többek között a nagy sikerű Shrek sorozat legújabb részét. Hogy mindenki elégedett legyen, a magyar szinkronos kisfilmek román feliratozással peregtek. A vetítést a kézdivásárhelyi mozi bérlője biztosította, a belépés ingyenes volt.
Butyka Gyula, a kovásznai művelődési ház vezetője érdeklődésünkre elmondta: szeretnék, ha saját vetítőberendezéssel rendelkeznének, így akár hetente műsorra tűzhetnének gyermekeknek és felnőtteknek szóló filmeket. Ehhez a nyilvános vetítés jogcímeinek kérdéseit is intézniük kell, valószínűleg az országos filmvállalattal szerződnének – számolt be Butyka Gyula.
Ugyancsak a hét végén rajtolt a kovásznai nyári szabadtéri fúvóskoncertek évada. Az első fellépés joga a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekart illette Kelemen Szilárd karnagy vezetésével. E hét végén is a barátosiak lépnek fel, ezúttal a Tündérvölgyben, a Benedek Géza Szívkórháznál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.