KOLOZSVÁRI TANÁRT TÜNTETTEK KI. Eötvös József-díjat kapott a kolozsvári Tellmann Jenő fizikatanár. A magyar állam rangos kitüntetésének átadásán volt tanítványok, tanártársak, városi elöljárók is részt vettek. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul elmondta, Tellman Jenő professzor, becenevén Csocsó, hosszú évtizedekig a Báthory István Elméleti Líceum tanára volt. Tanítványai közül több mint ötvenen végeztek fizika szakon, tizenhárman doktori címet szereztek, nyolcan középiskolai, kilencen pedig egyetemi tanárok lettek, öten kutatókká váltak. (Krónika)
MOCSKOLÓDTAK, MAJD LEMONDTAK. Hétórás vita után mondott le Emil Boc a Demokrata Liberális Párt éléről. A vezetőtanács tagjai tücsköt-bogarat egymás szemére hánytak, s pontosan körvonalazódott, hogy a pártban két erős tábor áll szemben egymással, egyik a régi gárda köré csoportosul, a másik szeretné a tisztújításon Mihai Răzvan Ungureanut megválasztani pártvezetőnek. Az úgynevezett értelmiségi csoport: Monica Macovei, Cristian Preda, Toader Paleologu más utat járna, de egyelőere nincs támogatottságuk. Különben a vitát pikáns kiszólások jellemezték, Dorin Florea és Gheorghe Falcă azt vetették oda Roberta Anstasénak: azért állították a képviselőház élére, hogy számolja a golyókat, nem azért „hogy csúfot űzzön magából, a pártból”. Vasile Blaga Elena Udreát ostorozta, s igyekezett vereségüket az ő nyakába varrni: „Te és Anca Boagiu minden kedvenceteket (örököseiteket) felelős állásba juttattátok, s lám, mi lett az eredménye.” Udrea válasza sem maradt el: eszükbe juttatta kollégáinak, hogy a minisztériumából rengeteg pénzt hordtak ki, „mindannyian tudjátok, hogy hová”, de azt is, „hogy szeretőiteket is velem akartátok elhelyeztetni”. (România liberă)
RÉG ELVESZÍTETTÉK A VÁLASZTÁSOKAT. A Demokrata Liberális Párt akkor veszítette el a választásokat, amikor Traian Băsescu cinikusan bejelentette a fizetések levágását és a tömeges elbocsátásokat, amikor Roberta Anastase ellopta a parlamentben a szavazatokat, Emil Boc kijelentette, hogy a tanároknak nem fizetik vissza bíróságon visszanyert pénzüket, amikor Traian Băsescu alpári módon leszólta Raed Arafatot, vagy mikor Elena Udrea elkezdte a kis falvakban a sporttermek, a lejtős futballpályák, sífelvonók, napos oldalra tervezett sípályák építését. (Gândul)