A mezőgazdasági minisztérium alárendeltségébe tartozó vidékfejlesztési iroda adatai szerint egyre kevesebben pályáznak a vidékfejlesztési terv 141-es számú, Félig önellátó gazdaságok megsegítése című fejezetére, melynek pályázatleadási határideje e hónap végén, június 29-én jár le.
Amíg az előző kiírási időszakokban általában 70–80 pályázat érkezett az irodához, május közepétől június 15-én délig mindössze 32-t adtak le az irodához, a szakemberek a hátramaradt két hétben sem számítanak nagy érdeklődésre. Ezzel szemben a szomszédos Hargita megyében ebben az időszakban több száz iratcsomó érkezett. Az itthoni szakemberek szerint hátráltató tényező, hogy a nemzeti vidékfejlesztési terv három fejezetének (fiatal gazdák vidéken történő megtelepedése, a gazdaságok korszerűsítése és a félig önfenntartó gazdaságok támogatása) kiírási időszaka ebben az évben gyakorlatilag egymásra tevődött. Az is előnytelen, hogy a megyében kevesen foglalkoznak pályázatok elkészítésével vagy a pályázók segítésével. Az agrárkamara szakemberei által összeállított néhány dosszién kívül mindössze egy cég készít ilyen típusú pályázatokat. Az említett 141-es fejezetnél viszonylag egyszerű az összeállítás, és a szükséges magas pontszámot is nagyon könnyű elérni. A pályázat révén gazdaságonként és évente 1500 eurós támogatás hívható le, ezt az összeget öt éven át folyósítják. A feltételek szerint a pályázónak nem kell önrésszel rendelkeznie, ami hatalmas előnyt jelent a pénzforrás nélküli gazdálkodóknak. Mint korábban már jeleztük, a pénzügyminisztériumnál tisztázódott, hogy a PFA nem számít jogi személyiségnek, és ezáltal a mezőgazdasági tevékenységükből származó jövedelem sem adózandó (kivéve, ha a termelés üvegházakban történik, öntözési rendszer használata esetén, és ha a jövedelem gombatermesztésből származik). Azt is tisztázták, hogy az állami és az unió költségvetéséből kapott támogatások, pályázati pénzek sem esnek jövedelmi adózás alá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.