Tegnap leváltották Antal Évát, a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár ideiglenes elnökét, az intézmény országos elnöke Viorel Dimitriu közgazdászt, gazdasági igazgatót nevezte ki (szintén ideiglenesen) az említett tisztségre.
Antal Éva március 1-jén váltotta Forró Bélát a megyei egészségbiztosító pénztár elnöki székében, a korábban politikai alkuként az RMDSZ-nek leosztott tisztség esetében akkor csupán személyi (és nem párthovatartozási) csere történt, amivel ellenben az intézmény szakmailag nyert, ezért versenyvizsga kiírásáig ebből a szempontból nem volt indokolt Antal Éva leváltása. Annyi bizonyos, a mostani lépéssel az RMDSZ egyelőre elveszítette ezt a pozíciót.
Viorel Dimitriu közgazdász a Demokrata Liberális Párt tagja, 2008–2009 között is ő töltötte be, ugyancsak átmenetileg, a megyei egészségbiztosító pénztár elnöki tisztségét. Lapunk kérdésére elmondta, őt is meglepte a kinevezése, és úgy véli, csupán rövid időre szól majd megbízatása, de addig elvégzi a rá testált feladatot. A Doru Bădescu, az országos egészségbiztosító pénztár élére a Ponta-kormány által májusban kinevezett új elnök által jegyzett, tegnap keltezett és szintén tegnaptól érvényes 227-es rendelet nem tartalmaz semmiféle indoklást, csak arra vonatkozik, hogy a régi (ideiglenes) elnököt felmenti tisztségéből és az újat kinevezi (szintén átmenetileg).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.