A két sírt – az egyikben öten, a másikban négyen nyugszanak – az elmúlt hónapokban tisztították meg a gaztól, s kerítették be, hogy senki se zavarhassa örök álmukat. Tették mindezt keresztényi könyörületből – az áldozat nemzetiségtől függetlenül áldozat, s megilleti a végtisztesség –, de viszonzásból is, hiszen a szülőföldjüktől messze szakadt honvédjeink sírját sok helyen idegenek gondozzák. Tettükben szerepet játszik az utókor lelkiismeret-furdalása is: helyi áruló is főszerepet játszott abban, hogy a tragédia bekövetkezhetett.

Az árulás
Nagy Gergelyné Sára Dimény András unitárius lelkész, Dimény Andrásné és lányuk, Popovici Hajnalka által 1991. április 8-án hitelesített nyilatkozatából sejlenek fel az 1944 novemberében történtek.
„(...) A szovjet-orosz hadsereg átvonulása után csapategységeiktől lemaradva német katonák sokaságával volt tele a falu feletti erdőség. Nagyobb részük sebesült, fegyvertelen, kiéhezett, legyengült.
A nehéz esztendő november havában történt. Felszegi szomszédok segítő jóságából élelmiszert hoztunk össze, és az est leple alatt vittük ki a falu feletti erdő szélére. Itt találkoztam egy kilenctagú német katonacsoporttal. Fegyvertelenek voltak! Elcsigáz­va, éhesen... Két falusfelünk (nevek az okmányban – szerk. megj.) csábítására és fegyveres fenyegetésére kilenc német katona bejött a faluba. A felszegi ortodox román paplak pincéjébe zárva átadták őket a szovjet-orosz hadsereg katonáinak. A lakás ebben az időben üresen állt, nem lévén a faluban ortodox román pap. A történet további része nagyon szomorú. A védtelen (de akár vádtalan is lehet – szerk. megj.) kilenc né­met hadifoglyot útban Oklánd felé, a csorgón felül, az úttest jobb oldali részén géppisztolysorozattal kivégezték. Napok múltán az akkori Községi Elöljáróság utasítására a kivégzés helyszínén két közös sírban (5+4) eltemették. Sírjukat a helyszínhez közel lakó Gáll József Hosszúval közösen gondozzuk.”
A tanúvallomás nem tartalmazza, de az a szégyen is meg­esett, hogy a temetés előtt hullarablók kifosztották a kivégzetteket, lehúzták bakancsaikat, s elvitték ruhájukat. Hogy kik lehettek, Ilkei Ferencnek sem sikerült kiderítenie, de Dimény András visszaemlékezése alapján két falustársat – Gábor Ferenc Paphegyi és Román Ferenc Réz – sikerült tisztázni a kemény vádak alól: a temetésen ott voltak, de a rablásban nem vettek részt.
A háborút követő években nem volt veszélytelen az „ellenség” sírjainak gondozása. Nagy Sárának halottak napja előtt a kapát zsákba rejtve kellett kisomfordálnia a faluból, hogy Gáll József Hosszúval közösen – ezt utóbbi gyermekei is megerősítették – rendbe tegyék a halmokat. Dimény András ­tiszteletes is szívén viselte a magukra hagyott sírok sorsát, s a német vöröskereszttel keresett kapcsolatot, hátha segítségükkel azonosítani lehet a kivégzetteket, ám onnan az a válasz érkezett, hogy Románia és Németország nem áll olyan diplomáciai kapcsolatban, hogy bármit is tehetnének.
Nagy Sára és Gáll József halálát követően feledésbe merült a sírok gondozása, s lassanként gyom nőtte be őket – pedig lehetett volna már cselekedni, elvégre 1989 után jártunk. Ilkei Ferenc is elismeri, bár néha-néha a községházán tanácskozás közben szóba került, cselekedni kellene az ügy érdekében, kézzelfogható eredményt nem tudtak elérni. Ezen kívántak változtatni idén tavasszal.

A gondoskodás
Április elején Ilkei Ferenc, Papuc Levente Constantin tanácstag és a polgármesteri hivatal munkása, Fehér János egymás közt elosztották a feladatokat. Papucra hárult, hogy cserefából elkészíttesse a két sírkeretet és a kereszteket, Ilkeinek és Fehérnek a kerítésnekvalót kellett beszereznie. Lebon­tották a régi sírmaradványokat, kiásták az alapokat, és betonlapokkal kezdték kirakni. A közbirtokosság raktárából Ilkeihez szállították a labdarúgópálya lebontott dróthálós kerítésének néhány elemét, és összeillesztették. Kivitték a lefestett sírkereteket és kereszteket, ácskapoccsal összefogták őket, másnap pedig traktorral termőföldet vittek a sírra, és virágokat is ültettek rá, majd a magyar felirat mellé német és angol nyelven is felkerült a kilenc áldozatra emlékeztető tábla.
Amikor ismét kilátogattak, már az elültetett virágok életre kaptak, s zöldellt a sír. Igaz, a nemes virágok közé jócskán került gaz is, de azok sem most, sem később meg nem kapaszkodhatnak abban a földben – ígérte Ilkei Ferenc –, folytatni fogják a Nagy Geregelyné Sára által elkezdett munkát, tovább gondozzák az áldozatok végső nyughelyét.
Hogy munkájuk nem volt hiábavaló, jelzi, néhány nap múlva a külső sír keresztjére egy csokor virágot akasztott valaki.