Több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak idén a szülők a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra a Szülőföldön magyarul programban. A pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége befejezte a határidő előtt benyújtott 2012-es pályázatok feldolgozását, és megtette a javaslatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. számára a támogatandó személyekre vonatkozóan. Burus Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint a korábbi ígéret értelmében a pályázók zömének már június végéig meg kell kapnia a támogatást.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint az április 30-i határidő előtt 108 488 pályázatot iktattak, ezekben 157 646 óvodás és iskolás számára igényelték a program keretében nyújtott oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást a szülők. Jelenleg a hiányos pályázatok kiegészítése zajlik, és az alapkezelő bizottság döntését várják.
A támogatást igénylő gyerekek 26,13 százaléka óvodás, 28,2 százaléka elemi iskolás, 26,18 százaléka általános iskolás, 19,48 százaléka pedig középiskolás. A kérelmek csaknem hatvan százaléka a Székelyföldről érkezett. A pályázatok több mint felében egy gyermek számára igényeltek támogatást a szülők, de három olyan család is pályázott, amely kilenc gyermek számára kérte a segélyt. A Szülőföldön magyarul program keretében a magyar oktatási intézményekben tanuló gyermekek után pályázhatnak a családok 20 ezer forintnak megfelelő oktatási-nevelési, valamint 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz-támogatásra. A nyertes pályázók levélben kapnak értesítést, a kifizetések pedig, miként tavaly, idén is az OTP Bankon keresztül zajlanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.