Már a márciusban kiadott határozatban sem szerepelt, egy mostani kormányrendelet pedig egyértelművé tette: ebben az évben az országos társadalombiztosítási alapból nem finanszírozzák a közalkalmazottaknak szánt olcsó nyaralást.
Háromszéknek tavaly még átutaltak 512 kedvezményes üdülőjegyet, igaz, abból végül csak 239-et adtak el.
Eddig a hatnapos üdülőjegyek felét kellett kifizetniük azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek a bére az országos bruttó átlagnál alacsonyabb volt, ezért sokan érdeklődtek e lehetőség iránt. A június 12-én megjelent sürgősségi kormányrendelet leszögezte, ilyen nyaralás az idén nem lesz, szinte változatlan maradt azonban a nyugdíjasoknak járó kezelőjegyek rendszere, csupán az ingyenes jegyek számát korlátozták. Háromszéken a megyei nyugdíjpénztár erre az évre 1782 kezelőjegyet kapott (ebből 221 ingyenes, azokat az ún. speciális törvényekkel nyugdíjazottak kérhetik), a tizennyolc napos gyógyüdülések 15 egymást követő időszakra szólnak, most éppen a hatodik-hetedik „szériánál” tartanak. A kezelőjegyekért a nyugdíj felét kell kifizetni – az érintettek a sepsiszentgyörgyi megyei nyugdíjpénztárban igényelhetik, a jogosultságot a fővárosi intézmény állapítja meg az országos viszonylatban egységes pontrendszer alapján. A háromszékieknek idén 546, Kovásznára szóló kezelőjegyet utaltak ki, Tusnádfürdőre 461-et, Félixre 148-at, a tengerre pedig 70-et, további gyógyfürdőkre ennél kevesebbet.