Börtönbe kerül Adrian Năstase
Megerősítve az első fokon hozott ítéletet, a legfelsőbb bíróság jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte tegnap Adrian Năstase volt miniszterelnököt, akit befolyással való visszaélésben talált vétkesnek.
A testület háromtagú tanácsa január végén ítélte két év letöltendő szabadságvesztésre az egykori kormányfőt, akit vétkesnek találtak abban, hogy 2004-es választási kampányára illegálisan gyűjtött pénzt vállalkozóktól. Tegnap a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa elutasította Adrian Năstase volt román miniszterelnök fellebbezését, akinek 24 órán belül börtönbe kell vonulnia büntetésének letöltésére. A Minőség trófeája néven ismert korrupciós perben – ezt a címet viselte a konferenciának álcázott kampánypénzgyűjtő rendezvény – több mint három évvel ezelőtt emeltek vádat Năstase ellen befolyással való visszaélésért. Az ügyészség szerint a rendezvényen 1,6 millió euró gyűlt össze „részvételi díjakból”. A tegnapi jogerős ítélet indoklását a bíróság később teszi közzé. Az elsőfokú ítélet indoklásában a bíróság azt írta: Adrian Năstase személyesítette meg 2004-ben a román politikai élet korruptságát, amit a román társadalom nem tűrhet meg, az igazságszolgáltatásnak pedig határozott választ kell adnia erre a jelenségre. Másik három vádlott esetében a másodfokú bíróság megváltoztatta a büntetési tételeket. A legsúlyosabb büntetést a konferenciát szervező Irina Paula Jianu, az építkezési szakhatóság akkori főfelügyelője kapta, akit hat év letöltendő börtönre ítéltek.
Halasztás Nyirő-ügyben
Június 27-re halasztotta a Hargita Megyei Törvényszék az ítélethirdetést a Nyirő József hamvainak eltemetését engedélyező székelyudvarhelyi polgármesteri okmány ügyében. A törvényszék megtárgyalta az ügyet, az ítélet kihirdetését azonban egy héttel elhalasztotta. A tárgyaláson a felperes prefektusi hivatal képviselője nem jelent meg, csak az alperes székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal képviseltette magát. Nyirő József hamvainak május 27-re tervezett székelyudvarhelyi temetése azért hiúsult meg, mert a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által május 25-én kibocsátott temetési engedély formai hibát tartalmazott. Amint azt Augusta-Cristina Urzică prefektus közölte, az iratban egy 2012-ben kiállított dokumentumra (vélhetően a hamvasztás dokumentumára) hivatkoztak, és nem az 1953-ban kiállított halotti anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja.
Új restitúciós jogszabály
Kilenc hónap haladékot kapott Románia a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságától restitúciós törvénykezésének felülvizsgálatára, a kormány pedig három hónaponként köteles beszámolni a fejleményekről. Az eddigi jogi keretről Strasbourg megállapította, hogy nem működőképes, a nemzetközi bíróságon mintegy 2400 romániai restitúciós ügy halmozódott fel. Az új törvényt már a választások nyomán megalakuló új kormánnyal és parlamenttel szeretnék elfogadtatni. Az Ungureanu-kabinet által közvitára bocsátott törvénytervezet megszüntette volna az elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, és az ingatlanok értékének 15 százalékára korlátozta volna a kárpótlás összegét. Ezt a tervezetet visszavonták. Victor Ponta úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet a kárpótlások korlátozásával, szerinte folytatni kell az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.