Felajánlotta lemondását a gyenge választási eredmények miatt a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, s a hét elején tartott, bővített elnökségi ülésen, melyen a helyhatósági választások eredményeit értékelték, kezdeményezte az Országos Tanács összehívását. A jelenlévők nem fogadták el a lemondást, de egyetértettek azzal, hogy mielőbb össze kell hívni a párt döntéshozó testületét.
„A párt megújulása csakis új emberek bevonásával, az alapok újjászervezésével kezdődhet, ezért az alapszervezetek szintjétől kezdve sort kell keríteni a tisztújításokra. A folyamat végét az Országos Tanács munkálatai zárják. Ennek határideje 2012. szeptember 30.” – áll a párt közleményében.
Az MPP vezetői úgy értékelték, hogy a gyenge választási szerepléshez a jobboldal megosztása vezetett. „Az Erdélyi Magyar Néppárt szereplése nem igazolta egy harmadik párt létjogosultságát; jelenléte csak arra volt elegendő, hogy teljesen elbizonytalanítsa a nemzeti oldal potenciális szavazóit, ezáltal pedig kompromittálja annak eredményeit. Úgy véljük, a jövőben Tőkés László pártja vezetőinek le kell vonniuk a következtetést, és el kell dönteniük, hogy a nemzeti oldalon az MPP-vel vagy a baloldali RMDSZ-szel kívánnak együttműködni” – olvasható a közleményben.
A párt vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy „egy nemzetileg elkötelezett és a polgári értékrendet megtestesítő párt nélkül nem képzelhető el egészséges közélet” Erdélyben. Az MPP továbbra is ezt az értékrendet szándékozik képviselni. Ennek érdekében szükségesnek tartják egy mielőbbi akcióterv kidolgozását, a prioritások újragondolását és konkrét lépések megtételét a polgári gondolkodás megerősítése, az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradása és Székelyföld valós önrendelkezésének megteremtése érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.