Tegnap tartotta alakuló gyűlését Kovászna város tanácsa. Letette az esküt Lőrincz Zsigmond polgármester, és megválasztották az alpolgármestert, a következő négy évben is Thiesz János látja el ezt a feladatot. Az eseményen jelen volt Codrin Munteanu prefektus, rövid beszédében elmondta: ez a hozzá legközelebb álló alakuló ülés, hiszen ő is kovásznai.
A képviselők mandátumának elfogadása után két frakció alakult a tanácsban. A Szociál-Liberális Szövetség (USL) csoportjában öt, az RMDSZ-ben tizenegy önkormányzati képviselő tevékenykedik. Domaházi János független tanácstagot meghívta az RMDSZ: legyen tagja csoportjuknak – ezt azonban visszautasította, mondva, megőrzi függetlenségét.
Két alpolgármesterjelölt között választhattak a városatyák. Thiesz János tizenkét szavazatot kapott, Ioan Marcel Bocan ötöt. Megválasztása után Thiesz elmondta: büszke rá, hogy a Lőrincz Zsigmond vezette csapatban dolgozhat tovább.
A gyűlésről nem hiányoztak az epés megjegyzések. A szociálliberális Nicolae Enea felvetette, szeretné, ha a jövőben a tanács elzárkózna a nacionalista jellegű kezdeményezés elől, tevékenységük középpontjában a munka és a gazdaságépítés állna. A jegyzőnő (aki felesége) és a polgármester közötti ellentétre is utalt: oda kell figyelni a határozattervezetek törvényességére, ha nem, a jegyző elutasítja ezeket, és megtámadhatja a prefektus is. Felejtsék el az ellentéteket, legyen ez a megbékélés napja – fogalmazott. Kádár Gyula, a szövetség frakcióvezetője röviden válaszolt: jó, ha mindenki azt a munkát végzi, amire felhatalmazták a választói, s végezzék a dolgukat azok is, kiknek a törvényességet kell felvigyázniuk. Lőrincz Zsigmond sokatmondóan jegyezte meg: a választási eredmények azt mutatják, jól dogoztak eddig, ezt kívánják folytatni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.