Évadzárás a Háromszék táncegyüttesnélTáncosok a megélhetés határán

2012. június 23., szombat, Közélet

Két bemutató, két műsoron tartott régebbi előadás, kilencven fellépés.

  • Henning János felvétele
    Henning János felvétele

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes számokban összefoglalt évada nem jobb és nem rosszabb a korábbiaknál, a táncosok személyes megélhetése ellenben ahhoz a határhoz közelít, ami miatt egyre többen hagyják el az együttest. Jövő héten évadot zárnak, ennek okán kérdeztük Deák Gyula együttesigazgatót gondjaikról, sikereikről.
Nem tartanak ott, hogy kaput zárjanak, remélhetőleg erre soha nem kerül sor, de egyre nehezebb tervezni, mivel a tánckar megfogyatkozása miatt külsősöket is foglalkoztatnak. A Háromszék Táncegyüttesnek tizenkét női táncos az alkalmazottja, jelenleg hárman gyermeknevelési szabadságon vannak, egy kolléganőjük súlyos beteg, a férfitánckar hat főből áll, egy fiú évadzárás után elhagyja a társulatot. A külsősökkel az a gond, hogy munkahelyük miatt állandóan egyeztetni kell velük a próbákat, előadásokat, de az alkalmazott táncosok egyéb programjaira is tekintettel kell lenni, mert ahhoz, hogy megéljenek, legtöbben tanítanak iskolákban, óvodákban, közreműködést vállalnak falunapokon – közölte az igazgató. Említett okokból 10 óra előtt nem tartanak próbákat, és a hét végi előadásokat is igyekszenek a táncosok programjához igazítani.
„A legnagyobb gond az alacsony bérezés, ezt már mondtam régebb is, amikor 2009 végén az új színházi törvény megjelent. Akkor a megyei tanács nem hagyta jóvá azt a fizetésemelést, amelyet meg lehetett volna adni. Ez akár 50 százalékkal is növelte volna a béreket. Elég bonyolult programot kellett elkészíteni, dolgoztunk vele nyáron, októbertől szerettük volna bevezetni, de a tanács nem hagyta jóvá, pedig azt mondtuk, arra az évre nem kérünk költségvetés-kiegészítést. Az igaz, ha növelték volna a fizetéseket, 2010 januárjától az addiginál nagyobb költségvetést kellett volna biztosítaniuk az együttes számára. Az M Stúdióval együtt, amely akkor még az együtteshez tartozott, havonta 13 000 lej többletkiadást jelentett volna az emelés, ennyin múlott, hogy jelenleg sem éri el az ezer lejt a táncosok fizetése. A színháznál jóváhagyták, ott sokkal normálisabbak a bérek, nálunk maradtak a borzasztóan alacsony szinten. 2010. januárban aztán kormányrendelettel befagyasztották a fizetéseket” – magyarázza Deák Gyula.

Félúton a ruhatár, nincs székház
Továbbra is várja az együttes, hogy megoldódjék a székházgondja, de mindeddig csak szóbeli ígéretet kaptak, hogy a Tamási Áron Színház udvarán felépített stúdió az övék lesz. Évek óta a kultúrpalotában működnek, a 400 négyzetméternyi bérelt felületért a megyei tanács havonta 850 eurót fizet. „Mi azt szeretnénk, ha mi működtethetnénk, mert akkor lesz csak igazán a miénk. Egyelőre nem tudni, erre mikor kerül sor, még bizonyos munkálatokat el kell végezni. A ruhatár dolga is megoldatlan, mert ott van az egykori nemzeti bank épületében, amely körül folyik a cirkusz. Kaptunk néhány termet abban az épületben, ahol a fogyasztóvédelmi hivatal működik, ezeket fel kellene javítani, és oda költöztetnénk a ruharaktárt, a kelléktárat, ott a mosás, szárítás, vasalás megoldható. A román színház megkapta a mozi épületét, amint elköltöznek, megürülnek az irodáik, és akkor azokat átvehetnénk az együttes adminisztrációja számára. A stúdióban van két próbaterem és az előadóterem, tehát lenne székházunk” – sorolta az igazgató.

De azért a tánc az életük
A Maszkura, az Erdélyország az én hazám, a Száz évig és a legutóbbi bemutató, a Csipkerózsika végigjárta Erdély magyar városainak nagy részét, ellenben nem sikerült idén a Bánságban játszaniuk, s bár többször lett volna alkalmuk fellépni Nagyváradon a magyarországi turnékra jövet-menet, a színház felújítása miatt nem kaptak termet. Ám sikerrel mutatkoztak be többek között Kolozsváron, Nagy­szebenben, Szászrégenben, Nyárádszeredában, Brassóban, a székelyföldi városokban, és két alkalommal is jártak magyarországi turnén négy-öt város érintésével. Nem maradt el az őszi Népzene- és néptánctalálkozó, népszerű volt a Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas rendező-koreográfussal közösen tartott rendhagyó történelmi, tánctörténeti előadás-sorozat, hetente tartották a táncházat, bár kevés érdeklődővel, és közben lesik-várják, lesz-e utánpótlás a Százlábú Gyermek Tánc­együttesből, amelynek tagjai közül többen jövőben ballagnak.
Jövő héten évadot zárnak a Csipkerózsikával, részt vesznek a Komáromi Lovasszínház János vitéz előadásában júliusban az Óriáspince-tetőn, és szintén ott a Százlábú Gyermek Táncegyüttessel és a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttessel közösen lépnek fel a Székely Vágtán Táncpromenád című műsorukkal.
Jövőbeli terveik között szerepel egy táncszínházi produkció bemutatása Tékozló fiú címmel, egy új folklórműsor összeállítása, valamint A helység kalapácsának felújítása. A gondok rányomják bélyegüket a művészi munkára, a tervezésre, mert amíg a táncosok kenyérgonddal küszködnek – akárcsak a műszakiak –, nehéz elvárni a teljes odaadást. Ez valahogy mégis sikerül, mert a tánc az életük, legalábbis erről győződik meg a néző előadásról előadásra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2012-06-23: Közélet - Szekeres Attila:

Előre, együtt (Beiktatták a tanácselnököt)

Tamás Sándor, a megyei tanács újraválasztott elnöke Ördög Loránd megyei törvényszéki elnök előtt tette le a hivatali esküt, melyet magyarul is megerősített: Isten engem úgy segéljen!
2012-06-23: Közélet - Szekeres Attila:

Hazatért a Lőrincz Csaba-díj (Kitüntették a Magyar Kisebbséget)

Hazahoztuk a díjat – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lőrincz Csaba-díjat átadó ünnepségen tegnap Sepsi­szentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.