Túrára fel!

2012. június 25., hétfő, Szabadidő

Hamarosan kezdődik a vakációk, szabadságok időszaka – a legjobb periódus arra, hogy hosszabb, rövidebb túrákat szervezzünk családdal, barátokkal. Egy jól sikerült túra alapfeltétele, hogy minden szükséges kellékünk meglegyen. De csak azt vigyük magunkkal, amire valóban szükségünk is van. A hiányos vagy túltömött hátizsák egyaránt hátrányos lehet. Az alábbiakban néhány tanáccsal próbálunk segíteni túrára készülőknek.
 

Fontos a pakolásnál: azt mondják, a teli hátizsák súlya a testsúly 10 százalékánál ne legyen több. Ezt a gyakorlatban igen nehéz betartani, de az igaz, hogy érdemes odafigyelni még a grammokra is. A zsák nőknél kb. 7–9, férfiaknál 8–10 kiló között szokott lenni (napi élelmiszerekkel, folyadékkal együtt).
Csomagolás
Néhány alapelv, melyet érdemes betartani:
– a túra közben használt dolgokat (pl. víz, törülköző, esőköpeny) tegyük külső zsebbe vagy a zsák tetejére
– a nap végén használt holmik (pl. sátor, hálózsák, hálóruha) legbelülre kerüljenek (ez elázás szempontjából is kedvező)
– az élelmiszert és a ruhaneműt lehetőleg külön szállítsuk (két részre osztott/osztható zsákok előnyben)
– szakértők szerint a zsák súlypontja legalább vállmagasságban legyen – így kell a legkevésbé görnyedni alatta
– a háti részhez főleg ruhaneműk kerüljenek – ez elsősorban a csővázas zsákoknál fontos –, mindent a zsákba tegyünk (kivéve pl. a fotómasinát)
– mindent vízhatlan csomagolásban vigyünk.
Öltözet
Több szempontot kell figyelembe vennünk, amikor kiválasztjuk a ruhánkat: az időjárás, a túra hossza, a terep és a személyes igények, na meg a pénz. Hideg időben öltözzünk rétegesen, ha változik a hőmérséklet, tudjuk fel- és levenni a rétegeket. Kerüljük a sok műszálat tartalmazó anyagokat, hacsak nem technikai ruházatról van szó. Aki expedícióra, hegyet mászni készül, annak komoly technikai felszerelésre lesz szüksége.
A felszerelés alapja egy jó cipő, legjobb a bakancs. Nadrágból vegyünk hosszút. Csá­bító a rövidnadrág, de gondoljunk bele, milyen érzés átkelni egy csalánoson, tüskés bozóton. Ha lehet, a nadrág szárát tűrjük a zokniba, vagy hordjunk bokavédőt. Ez szintén sok kellemetlenségtől megóv, és sokkal melegebb is. A felsőruházat legalsó rétege legyen testre simuló túraalsó, ami megakadályozza, hogy izzadságban fürödjön a bőrünk és megfázzunk. Kifelé haladva hordhatunk pólót, inget, polárpulcsit és végül kabátot. A kesztyű és a kalap vagy sapka lényeges kiegészítő, ugyanis a fejen rengeteg hőt veszthetünk, a kezünkre pedig szükség van, ha precíziós munkát kell végezni.
Felszerelés
Fontossági sorrendben ajánlatként, a teljesség igénye nélkül:
– jó hátizsák: hátszellőzős, állítható hátpántmagasságú, kis önsúlyú, 30–40 literes elegendő
– hálózsák: legtöbb 1000 grammos, jobb, ha kevesebb
– fejlámpa: hogy a két kéz szabad maradhasson pakolni, botot fogni
– övtáska: fényképezőgépnek, ivóvíznek stb.
– túrabot: nagy segítség a lábnak, leveszi a terhelés jó részét a térdről
– kamásli: nagy esőben megvédi a lábfejet, lábszárat a teljes elázástól
– mosdószappan, sampon szilárd tömbformában, naptej, kullancsriasztó spray
– térdszorító, erős fásli mindkét lábra: megelőző jelleggel is jó
– gyógyszerek: fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés ellen, lázcsillapító, sebtapasz (ezen belül is speciálisan vízhólyagra való), ízületi és izomfájdalmakra való krém, vitaminok, magnézium (pl. pezsgőtablettában), ezzel megelőzhető az izmok begörcsölése
– svájcibicska, csipesz, biztosítótű, madzag.
A túrafelszerelések, főleg a ruhaneműk nem olcsók. Érdemes körbekérdezni a barátokat, ismerősöket, ki milyen túrafelszerelést tud kölcsönadni, vagy figyelni a túraboltok akcióit, hogy minél kedvezményesebb áron szerezhessük be a legszükségesebbeket.

(Forrás: Tura.com)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1149
szavazógép
2012-06-25: Apróhirdetések - :

Apróhirdetések

Kínál lakás
Kétszobás tömbházlakás az 1918. December 1. úton kiadó. A bér alkudható. Telefon: 0766 484 000.
2102/b
2012-06-25: Szabadidő - :

Túratanácsok

1. Minden útra készülj fel! Bárhol érhet meglepetés. Nagyobb hegyek előtt nem árt otthon tréningezni, kipróbálni a ruházatot, kempingfelszerelést pl. kánikulában és erős széllel párosuló zivatarban is.