A kis- és középvállalkozók szövetsége (Asimcov) Kézdivásárhelyen június 21-én klubtalálkozót szervezett, amelyre meghívta Bokor Tibort, Kézdivásárhely új polgármesterét.
A találkozóval a szövetség és a városháza jó kapcsolatának kialakítását mozdították előre az eredményes együttműködés érdekében. A párbeszéd célja azonos a vállalkozók és a polgármester részéről: megismerni a vállalkozók gondjait, újraéleszteni az Asimcov tevékenységét és élénkíteni a vállalkozói szellemet. Bokor Tibor polgármester elmondta: érdeklődéssel fogadta a meghívást, hiszen számára nagyon fontos az aktív kapcsolat a vállalkozók és a városháza között. „Csak úgy tudunk együtt dolgozni, ha hatékony az információcsere közöttünk. Többször hangoztattam, és komolyan is gondolom, hogy előnyben kell részesíteni a helyi vállalkozókat a munkálatok elvégzésében, de ez csak kölcsönös kommunikációval jöhet létre” – fejtette ki. A közös találkozókat rendszeresítik, és az inkubátorház mielőbbi felépítésére törekszenek – fűzte hozzá. Az elöljáró a fiatal vállalkozókról is szólt: „Nagyon fontosnak tartom, hogy a tapasztaltabb vállalkozók osszák meg elképzeléseiket a fiatalokkal. Szorgalmazni fogjuk, hogy minél több fiatalt bevigyünk a vállalkozásba, utána pedig segítsük fennmaradásukat, tanácsokkal lássuk el őket, és egyengessük útjukat” – mondotta Bokor Tibor polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.