Tegnap az Olt menti községek tanácsai is megalakultak, a sort Málnás nyitotta, ahol igencsak kiegyensúlyozott a tanács összetétele: négy RMDSZ-es, négy MPP-s és egy néppárti képviselő nyert mandátumot.
Sepsibükszádon és Mikóújfaluban fölényes az RMDSZ-többség, nem is volt kérdés a szintén RMDSZ-es polgármester akaratának érvényesítése.
Málnáson a választási küzdelem is szoros volt, Kasléder József eddigi községgazdát visszaválasztották, de csak 34 szavazattal előzte meg az MPP színeiben jelölt Szotyori Angélát. A tanácsban a mérleg nyelve az EMNP képviselője, Sőci Mária Magdolna. A testület tegnapi beiktatása kissé akadozva, de gond nélkül zajlott, falvak szintjén erősebbek az emberi kapcsolatok a pártideológiáknál – ez egyértelműen kitetszett. Az eskütétel során volt, aki elfogódottan, alig rebegte el a román jur szót, határozottan és magyarul is csak a polgármester mondotta, hogy Isten engem úgy segéljen. Végül azonban mindenki túlesett a feladaton, s átvehette a képviselői mandátumát is igazoló oklevelet. Az elmúlt két mandátum során alpolgármester nélkül tevékenykedett Kasléder József, most azonban úgy döntött, osztozik a munkában, így az RMDSZ javasolta a feladatra Nagy Csabát. Az MPP nem nevesített alpolgármestert, a néppárti tanácstag pedig támogatta az RMDSZ-es javaslatot, legalábbis ez tetszett ki a voksok megszámlálásából, Nagy Csaba öt igen és négy nem szavazatot kapott. A kormányhivatalt képviselő Milik Ottó alprefektus a megye legfiatalabb alpolgármestereként üdvözölte.
Mikóújfaluban is békességben és gond nélkül zajlott az új testület alakulása, és letette az esküt a régi-új polgármester, Nyáguly Vilmos is. A tanácsban nyolc RMDSZ-es és három MPP-s képviselő jutott be, alpolgármesternek mind a tizenegyük egyöntetű voksával választották vissza Deák Zsoltot, aki eddig is ellátta ezt a feladatot.
Sepsibükszádon a négy évvel ezelőtt függetlenként megválasztott, most azonban már az RMDSZ színeiben mandátumot nyert Bács Miklós Csaba tette le a polgármesteri esküt, ezt megelőzően hivatalosan is iktatták a hét RMDSZ-es és a négy MPP-s önkormányzati képviselőt. Itt is gond nélkül zajlott az ülés, és majdnem egyöntetű vokssal (a tizenegyből tíz szavazattal) visszaválasztották a korábbi alpolgármestert, Stekbauer Györgyöt, aki négy évvel ezelőtt és most is az RMDSZ színeiben nyert mandátumot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.