Hírsaláta

2012. június 29., péntek, Belföld

MENESZTENÉNEK LEGALÁBB KÉT ALKOTMÁNYBÍRÁT. Miután az alkotmánybíróság tagjai ismét politikai származásuk szerint szavaztak, ráadásul a testület elnöke már egy hónappal korábban kifejtette ama véleményét, hogy az államelnöknek kell képviselnie az országot az Európai Tanácsban, a kormány begorombult, indítványozni kívánja legalább két, némelyek szerint négy alkotmánybíró felfüggesztését.

Menesztenék az elnököt, Augustin Zegreant említett nyilatkozatáért, a másik célba vett bíró a nemrég kinevezett Iulia Motoc, akit összeférhetetlenséggel vádolnak. Közben ellenőrzik a testület tagjainak múltját is, felkérik a Securitate irattárát felügyelő bizottságot, tisztázza, dolgozott-e valamelyik alkotmánybíró a volt kommunista titkosszolgálatnak. (Antena3)
MINDENT A KORMÁNYNAK. Szerda esti kormányhatározat alapján a Hivatalos Közlöny megjelentetését egyik percről a másikra kivonták a képviselőház fennhatósága alól, és a kormány felügyelete alá helyezték. A váratlan döntést az okozta, hogy a szerdai alkotmánybírósági ülés dokumentumainak megjelentetését késleltette a képviselőház vezetősége. (Ziare.com)
FIGYELTE ÖNMAGÁT. Adrian Năstase Zambaccian utcai hatalmas lakásának minden sarka tele volt kamerákkal, melyeket a családfő helyeztetett el biztonsági okokból, s azok felvételein tisztán látható a ház gazdájának öngyilkossági kísérlete. A rendőrség lefoglalta a felvételeket, s azt állítják, hogy azok teljes mértékben a volt kormányfő letartóztatását végző rendőrségi alkalmazottak által elmondottakat igazolják, s megdőlt az a gyanú is, miszerint Năstase csak megjátszotta az öngyilkosságot. (Libertatea.ro)
ÉS JÖTTEK A SZOCIALISTÁK... Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke kedden Bukarestben találkozott az RMDSZ elnökével, szerdán pedig a szövetség képviselőházi és szenátusi frakcióvezetőivel. Megállapították, hogy a határon túli magyarsággal való kapcsolatokban nincs helye a pártpolitikának, hanem egy nemzetpolitikai minimumot kell kialakítani. Bár az MSZP számára ez prioritássá vált, nem kívánnak beavatkozni a határon túli magyarok politikai életébe, hanem annyi segítséget kívánnak nyújtani, amennyit a magyar közösségek igényelnek. (Krónika)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2012-06-29: Közélet - :

EU-csúcs Brüsszelben

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke azt kérte az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőitől, hogy tegnap kezdett kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójukon ne a hosszú távú stratégiai kérdések megvitatására szánjanak sok időt, hanem hozzák meg azokat a sürgető döntéseket, amelyeket az eurózóna mostani pénzügyi problémái megkövetelnek.
2012-06-29: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Fejmosás magasról
Nagyon aggódik a romániai jogállamiság megsértése miatt Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője, aki szerint Victor Ponta kormányfő úgy döntött, hogy semmibe veszi az alkotmánybíróság döntését, sőt, még tovább ment, a kormány alá rendelte az eddig parlamenti ellenőrzés alatt álló Hivatalos Közlönyt.