...amelynek tétje – gazdasági és szociális hasznán kívül – a Bras­sóval szembeni közlekedési függetlenség megteremtése volt. Ennek viszont elengedhetetlen feltétele egy olyan vasúti pálya megépítése, amely Brassó város elkerülésével csatlakozhatott volna a központi vasúti rendszerhez Földvár érintésével. Sepsiszent­györgy és Háromszék csak ily módon szabadulhatott volna meg Brassó város hegemón törekvéseitől. A kormányzat többszöri ígérgetései ellenére – részint Brassó tiltakozására, részint pénzhiányra hivatkozva – mindig elnapolta a beruházás megkezdését. A gyakori kudarcok dacára Sepsiszentgyörgy polgármestere és köztestülete konokul kiállt igaza mellett, és reménykedett a dolgok jóra fordulásában. A sikertelenség magyarázataként érdemes megemlíteni gróf Khuen Héderváry volt miniszterelnök öniróniát sem nélkülöző vélekedését. Székelyföldi küldöttséget fogadva jelentette ki: „A mindenkori kormányok, bár teljesen átérzik a jó székelyek kívánságait, azonban olyan messze vannak az ország központjától, hogy mire érdekükben valamelyes jelentősebb intézkedést tennének, akkorra rendszerint megbuknak.”
Dr. László Ferenc 1904. március 12-én a Székely Társaság összejövetelén ismertette A Sepsiszentgyörgy–Földvár vasút című tanulmányát. A vasútvonal kérdése, mint említi, nem most vetődött fel, két évtizeddel ezelőtt már erről vitatkoztak, és azóta is a legjogosabb székely kívánalmak egyike. Már akkor megfogalmazódott, hogy a székely vasutak déli végének a fő állami vonalhoz kapcsolása csakis Földvárnál történhet. Nagy hibát követtek el annak idején, amikor a brassó–háromszéki vasút kiépítését megelőző tárgyalások alkalmával ezt helyi érdekűnek minősítették – s mint ilyen, csak helyi érdekeket elégíthetett ki –, mert ezzel a vármegye gazdasági fejlődését hátráltatták. 1902-ben a Tusnádi Székely Kongresszus a Sepsiszentgyörgy–Földvár közötti vonalszakasz azonnali kiépítését javasolta. 1903-ban a kormány benyújtotta a képviselőházhoz az államvasutak bővítéséről szóló törvényjavaslatot, melynek 7. paragrafusa szerint a székely vasutak fejlesztésére mind­össze hatmillió és néhány százezer koronát kívánt fordítani. Sok panasz hangzott el a beruházási törvényjavaslat okán, felhozták, hogy ilyen ütemben a székely körvasút kiépítéséhez 34 évre lenne szükség.
Beksics Gusztáv 1904 áprilisában a helyi újságban azt írta, hogy csak a Sepsi­szentgyörgy–Földvár vasút kiépítésével lehetne megszüntetni a fennálló súlyos egyenlőtlenségeket. A földvári kitérő pedig néhány órányi időbeli nyereséget jelentene az ország fővárosának a Székely­földről való megközelítéséhez. Sepsi­szent­györgy megerősítésének egyik láncszeme lehetne a vasútvonal eltérítése Brassótól. Nem Brassó város pozíciójának megtöréséről lenne szó, hanem megtört egyensúly helyreállításáról. 1905-ben a Székely Tár­saságok Szövetsége Sepsiszentgyör­gyön tartotta kongresszusát. A közgyűlés állást foglalt a vasútvonal kiépítése mellett, a kereskedelmügyi miniszterhez, Vörös Lászlóhoz ez irányú felterjesztést is tettek. A miniszter azt válaszolta, hogy bár figyelemmel és jóakarattal kíséri a székelység érdekében munkálkodó társaság működését, s a székelység ipari és gazdasági előhaladását őszintén óhajtja, a Föld­vár–Sepsiszentgyörgy vasútvonal kiépítését a jelenlegi politikai viszonyok között nem teljesítheti, mert az előirányzott anyagi alapok elfogytak. 1908-ban dr. Bene Ist­ván, a város országgyűlési képviselője emlékiratban sürgette a képviselőházban a vasútépítés megkezdését. Brassó ellenállása mindenkor sikerrel járt, áruforgalmának csorbítását hozták fel ellenkezésük okául, ugyanakkor a brassó–háromszéki vasút jövedelmezőségének csökkenésétől is tartottak. Az emlékiratot még válaszadásra sem méltatták. Ez volt egyébként az utolsó jelentős kezdeményezés a vasút ügyében. Központi támogatás hiányában minden helyi próbálkozás eleve kudarcra volt ítélve.

                                                      (folytatjuk)