Buktak a nyolcadikosokMatematikából fele sem ment át

2012. június 30., szombat, Közélet

Azok az általános iskolát végzett diákok is bejutnak középiskolába, főként szaklíceumba, akik egy-két tantárgyból megbuktak az országosan egységes felmérőn, mivel felvételi általánosukat akkor is kiszámítják, ha minden tárgyból nem érik el az ötöst, hely pedig bőven van a kilencedik osztályokban.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A tegnap kihirdetett előzetes eredmények szerint a háromszéki nyolcadikosok csupán 44,88 százaléka ment át matematikából, 57,43 százaléka románból és 93,74 százaléka magyarból.
A megóvott dolgozatokat hét végén javítják újra, végleges eredményt hétfőn hirdetnek. A beiratkozott diákok közül harmincegyen hiányoztak a román írásbelin, tizenheten a magyardolgozat megírásánál és harmincötön a matematikavizsgán. Az ezerhétszázötven záróvizsgázó háromszéki tanuló a négyéves gimnáziumi eredmények és említett három dolgozat jegyeinek függvényé­ben, fele-fele arányban jogosult a kiválasztott kilencedik osztályos helyre, illetve a második, harmadik vagy sokadik opció szerinti besorolásra. A tét nem kevés, az erős osztályokban nagyobb a versenyszellem, biztosabb a haladás, a kisebb tudásúak között könnyen elvész a tehetség is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1150
szavazógép
2012-06-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Börtön és visszaállamosítás (Ítélet a Mikó-perben)

Egyenként háromévi börtönbüntetésre ítélte alapfokon a buzăui bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltató egykori bizottság tagjait, és azt is kimondta, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonjogát törölni kell a telekkönyvből.
2012-06-30: Apróhirdetések - :

Apróhirdetések

Kínál - lakás
Kézdivásárhelyen a Haladás utcában felújított kétszobás tömbházlakás pincével és garázzsal sürgősen eladó. Irányár: 35 000 euró. Telefon: 0766 930 566 és 0752 945 020.
5322