Plagizáló kormányfő, vitatott bizottság

2012. június 30., szombat, Közélet

Victor Ponta miniszterelnök plágiumot követett el doktori dolgozata megírásakor, a 307-ből 85 oldalt másolt, köztük következtetéseket is, a források között pedig nem szerepelt a lekoppintott szerző – mondta ki az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács tegnap délelőtt.

Ám a testületet éppen tanácskozása idején oszlatta fel Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter, aki ebben a tisztségében megbízatása utolsó napját töltötte. A feloszlató rendelet kétszer jelent meg a Hivatalos Közlönyben: első közzététele után visszavonták, majd megint kiadták. Pop – nyilatkozata szerint – már csütörtökön úgy döntött, hogy felszámolja a plagizálási vádat vizsgáló bizottságot, majd a létszámot 20-ról 45-re megnövelve alakítja újra. Döntését azzal indokolta, hogy a testület nem készítette el a tavalyi tevékenységéről szóló jelentését, amelyet csütörtökön 12 óráig kellett volna eljuttatnia a szaktárcához. A tanácsnak Mircea Miclea – volt DLP-s és szintén plágiummal vádolt tanügyminiszter – is tagja, aki már az ülés kezdete után kijelentette, hogy plagizált a kormányfő. Ezek után érkezett a helyszínre Liviu Pop, aki szerint Miclea nyilatkozata törvénytelen, és a feloszlatott testület egyetlen határozata sem lehet érvényes. A tanács elnöke, Marius Andruh szerint azonban a határozat érvényes, mert a testület törvényesen ült össze, és a 13 jelenlevő egyöntetűen szavazott. Utólag a tanács egyik akadémikus tagja a kormány részéről érkező nyomásra hivatkozva lemondott. Bár a jelenlegi szabályozás szerint az Egyete­mi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács az egyetlen olyan testület, amely visszavonhat egy doktori címet, Pop és Ponta szerint egy másik, a tudományos kutatást felügyelő Országos Etikai Tanács illetékes dönteni a disszertáció eredetiségéről. A bukaresti jogi egyetem dékánja, Flavius Baiaş már csütörtökön lemondott, mert az egyetem etikai bizottsága nem kívánt foglalkozni a kormányfő plágiumügyével. A feloszlatott tanács délután ötkor javasolta Ponta doktori címének visszavonását, utána honlapjuk elérhetetlenné vált. Liviu Pop leköszönő tanügyminiszter majdnem percre ugyanebben az időben jelentette ki, hogy a testület döntése azért érvénytelen, mert nem volt meg a minimális 14 fős létszáma. A Brüsszelben tartózkodó Victor Ponta nem volt hajlandó erről nyilatkozni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2012-06-29: Sport - :

Román győzelem (Gyeplabda)

A sepsiszentgyörgyi Tóth Krisztián (jobb hátvéd), Farkas Ádám (bal szélső) és Daczó Attila (kapus) az U16-os fiú gyeplabda-válogatottal megnyerte a bulgáriai Szófiában megtartott nagypályás Balkán-bajnokságot – tudtuk meg Jakab-Benke Bíborkától, a Székely Mikó Kollégium együttesének edzőjétől.
2012-06-30: Közélet - :

Drágul a villany

Július 1-jétől átlagban öt százalékkal emelkedik a villamos energia ára minden fogyasztói kategória esetében – jelentette be tegnap az országos energiaszabályozó hatóság, amely a termelési és forgalmazási költségek inflációs rátához való igazításával és a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségek betartásával indokolja a drágítást.