Feljelentették a craiovai polgármestert

2012. július 3., kedd, Közélet

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára Lia Olguţa Va­silescu craiovai polgármester június 28-án elhangzott, a magyar közösséget sértő kijelentése kapcsán.

Múlt héten az újonnan meg­választott polgármester három craiovai építőtelep meglátogatása után úgy nyilatkozott: arra kérte az építőket, a városban zajló építkezéseket végző szakmunkások nyolcvan százaléka helybeli legyen, ugyanis számára nem normális az, hogy a városban dolgozók magyar nyelven beszélnek egymás között, hiszen a craiovaiak pénzén dolgoznak.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára felháborodással vette tudomásul a magyar közösséget megalázó esetet. „A polgármester asszony évekkel ezelőtt kilépett a Nagyrománia Pártból, de magatartásában és gondolkodásában meg­rögzött nagyromániás maradt” – mondta a főtitkár. „A helyhatósági kampányban kiéleződött a naciona­lista felhang, de effajta kijelentéseket egyetlen közméltóság sem engedhet meg magának az Európai Unió egyik tagállamában. Ezért kérjük sérelmeink hivatalos orvoslását és a vétkes mihamarabbi elmarasztalását” – nyilatkozta az RMDSZ főtitkára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-07-03: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Rendteremtés prefektusi módra (Diszkriminációt kiált a kormánymegbízott)

Módosítani kellene a közigazgatási törvényt oly módon, hogy az megtiltsa az önkormányzatok együttműködését szélsőséges szervezetekkel, a közpénzügyi törvényben pedig rögzíteni kellene, hogy anyagilag se járulhassanak hozzá azok rendezvényeinek támogatásához – javasolta tegnapi sajtótájékoztatóján Codrin Munteanu prefektus a hét végén Felső-Há­romszéken tartott Székely Sziget fesztivál kapcsán.
 
2012-07-03: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Újabb tanügyminiszter
Tegnap délután Traian Băsescu államfő beiktatta a Ponta-kormány harmadik tanügyminiszterét. Ecaterina Andronescu korábban már ellátta ezt a tisztséget.