Feltérképezik a kézdiszéki gólyafészkeket – a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület programja július elején indult egyesületi tagok, önkéntesek és egyetemi hallgatók bevonásával. Augusztus végéig harminc-negyven települést járnak be, lefényképezik a fészkeket, rögzítik számukat, helyüket is. A Rara Avis kezdeményezésének másodlagos célja településenként azonosítani a partnert, aki a gólyafészkekről és lakóikról folyamatosan tájékoztatja a civil szervezetet.
Sepsiszéken már ismertek a gólyafészkekre vonatkozó adatok, ezeket folyamatosan frissítik, Bodzafordulón is készült már hasonló összeírás – sorolta érdeklődésünkre Kelemen László egyesületi elnök, aki szerint az erdővidéki fészkek számlálása várhatóan jövő évi feladataik egyike lesz. A háromszékieket általában érdekli e madarak sorsa, az egyesülethez naponta legalább egy telefonhívás gólyaügyben érkezik – mondja Kelemen. Fontosnak tartja azt is, hogy az emberek követik a gólyák sorsát, egy-egy terepmunka során beszámolnak a fészkek történetéről is. Így derült ki a napokban például az is, hogy a kézdimartonfalvi templomon található gólyafészek – a helyi öregek elmondása szerint – több mint hetvenéves.
Ugyancsak a Rara Avist hívják, ha sérült madarat találnak – idén egy fészkéből kiesett fiókát helyeztek gondozásba. Áramütés miatt évente két-három példány pusztul el, a gyengébb egyedek közül pedig évente hét-nyolc marad télen is Háromszéken. Ezek a madarak gazdát kapnak, általában azokban a falvakban gondozzák a lakók, ahol azonosították őket, az egyesület pedig tanácsokkal segít, és hozzájárul élelmezésükhöz is. Az áramszolgáltatóval kialakított partnerség révén figyelemmel kísérik a villanyoszlopokon fészkelő gólyákat, a villanyvállalat az elmúlt két évben összesen 110 fészektartó állványt szerelt fel, idén pedig újabb ötöt helyeztek ki megyeszerte.
Kelemen László úgy véli: amióta egyesületük működik, évről évre nő a fészkek száma és közülük csak néhány marad üresen. Egy harminc évvel korábbi felmérés adatai 220 gólyafészekről tanúsodnak a megyében, tizenöt évvel később pedig már csak ennek felét jegyzik – a szakember szerint azonban ez az adat nem reális, a jelenlegi helyzetről az általuk indított összeírás ad majd képet. A Rara Avis tervei közt gólyamenhely létesítése is szerepel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.