Tizenhat évvel ezelőtt akadt rá Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész a sepsikőröspataki egyházi levéltárban egy olyan dokumentumra, amely az unitáriusok régi szokásáról tanúskodott: nyaranta találkoztak a Vadas-tetőn a környéken lakó hittestvéreikkel, s rövid áhítat és vigadalom után készültek az aratásra.
Ennek a szép, közösség szülte szokásnak az antiklerikális, totalitárius rendszer megálljt vezényelt. A szép hagyományt felelevenítették, és útjukra indultak az új vadasi unitárius találkozók, melyeken a Baróti-hegyek két oldalán élő unitárius egyházközségek – Árkos, Sepsikőröspatak, Kálnok, majd pedig Nagyajta és Bölön unitárius hívei – felváltva rendszeresen találkoznak, ismerkednek és imádkoznak, hogy egymástól kölcsönösen erőt meríthessenek a mindennapi élet kihívásainak leküzdésére, ugyanis hinni akarják, hogy közösen könnyebb.
Ebben az évben a bölöniek szervezték a találkozót, és ifj. Kozma Albert tiszteletes Isten szabad ege alatt éppen arról beszélt a népes közönségnek, köztük sok más felekezetűnek is, hogy a Vadas-tetőnek összetartó ereje van, hogy az anyanyelvben és a hitében élő magyarságunk szét ne hullhasson, mint a kéve. Szent hellyé vált számunkra a Vadas-tető – mondotta prédikációjában –, közös buzdítást ad minden évben számunkra. Ha nincsen erős hit, megtörhetetlen összetartás, hiábavalókká válnak szent helyeink, a Nyerges-tető, Csíksomlyó vagy akár a Vadas. Földi és szellemi kincseink nélkül olyanná leszünk, mint az élettelen múzeumi tárgyak. A napi hazai és világpolitikai események egyre jobban követelik a hitben való megerősödést – hangoztatta Bedő András főgondnok, aki az együvé tartozás alapjait látta a hazai és a magyarországi unitárius egyházak egyesítésének megvalósulásában is. A főhatóságot Máthé Dénes országos főgondnok képviselte. A bölöni Dimény Zsuzsanna a találkozó hangulatához találó verset adott elő. Ropta a táncot a bölöni Kék virág néptáncegyüttes, a népes gyereksereg számára pedig egy sor hasznos vetélkedőt szerveztek.
