Székely Vágta
Pénteken 20–22.30 óráig a Kacsóh Pongrácz – Petőfi Sándor: János Vitéz előadás nyilvános főpróbája a komáromi Magyar Lovas Színház és a szigetszentmiklósi Sziget Színház előadásában, a Háromszék Táncegyüttes, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Kálnoky Lovarda közreműködésével. (A felvétel a Kőröspataki próbán készül.)
Zene
* A VI. Dzsessz és Improvizációs Zenei Táborban részt vevő diákok és tanárok közreműködésével ma 21 órától jam session a sepsiszentgyörgyi Park Vendéglő Di Stefano bárjában. A belépés ingyenes. A Székely Nemzeti Múzeum kertjében pénteken 20 órától tanárokból álló együttes koncertezik. A belépőjegy ára: diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lej, felnőtteknek 10 lej, családnak 20 lej.
* A sepsiszentgyörgyi Korzó Irish Pubban pénteken 21 órától a Selfish Murphy Acoustic Trió játszik.
Hitvilág
* A sepsiszentgyörgyi evangélikus templom gyülekezeti termében péntektől vasárnapig naponta 10–14 óráig a Vakációs Bibliahét alkalmából foglalkozást tartanak óvodásoknak és általános iskolásoknak.
* Köpecen vasárnap hálaadó istentiszteleten és kopjafaáldással adóznak a kommunizmus üldözöttjei emlékének. Erre az alkalomra odavárnak minden sorstársat, együttérzőt, a faluhoz kötődőt.
Alkotótábor
A középajtai nemzetközi alkotótábor záróestéjén, pénteken 20 órától Kipakolás címmel vetített képes előadások lesznek, megtekinthetőek a művészek alkotásai, élménybeszámolók, világképek és értékrendszerek konfrontációja követhető a helyi Közösségi Házban.
Kalandtúra
Huszonkét nap alatt a kastélyok körül címmel erdélyi kalandtúrát hirdet a PONT Csoport. Az augusztus elsején induló kihívás célja 40 erdélyi kastély bemutatása közel egy hónap alatt. A térségünkben található kastélyok megismertetésére a korábbi WEBkastély-vetélkedők által is lehetőség nyílt, most azonban új módon közelítik meg a kérdést. Két kalandra vágyó személy fogja körbebarangolni a megadott területek kastélyait, beszámolókat, fotókat és videókat készítve a látottakról, az eseményekről. Az út során készült kastélyleírásokat és egyéb anyagokat a Kastelyerdelyben.ro honlapon mutatják be. A 22 napos kaland végállomása a Félsziget Fesztivál. A túra anyagi hátterét a szervezők fedezik, fejenként napi 100 lejt adnak az utazóknak, amit saját belátásuk szerint használhatnak fel szállásra, étkezésre és utazási költségre. A kalandtúra szervezői július 22-én éjfélig e-mailen, a kastely@pontweb.ro címen várják a részt venni vágyók önéletrajzát és néhány mondatos indoklást részvételi szándékukról. További információk a Palyazatok.ro és a Kastély Erdélyben facebook-oldalán.
Ingyenes szakképzés
A munkaerő-foglalkoztatási ügynökségnél bejegyzett, álláskereső frissen végzettek új szakma tanulására, a munkaerőpiacon való sikeres megjelenésért szakképesítő, átképző vagy továbbképző tanfolyamokra jelentkezhetnek. Előzőleg tanácsadáson kell részt venniük az ügynökségnél. A regisztrált (segélyezett vagy nem segélyezett) frissen végzettek számára az elméleti és gyakorlati képzés ingyenes, ezenkívül ingyenes legtöbb két alkalommal a vizsga. A tanfolyam alatt ingyen kapják a képzéshez szükséges anyagokat, a védőöltözetet (ahol szükséges), esetenként a buszbérletet, megtérítik az ingázási költséget, ingyenes az orvosi ellátás és ellenőrzés. A tanfolyamra való jelentkezéshez a következő iratok szükségesek: a személyi igazolvány és esetenként a házassági levél eredetije és másolata, az iskolai végzettséget igazoló oklevelek, pályaalkalmassági orvosi igazolás, jövedelemigazolás az állami adóhivataltól, a szakmai tanácsadó és tájékoztató ajánlólevele.
Közlekedés
Kedden fél tizenkettőkor telefonon balesethez riasztották a rendőröket. Árapatak határában, a 13E országúton haladva C. Mirela (27) hidvégi lakos, aki tavaly szerzett jogosítványt, figyelmetlenségből kisodródott az útról, és kocsijával sáncba hajtott. A balesetben könnyebben megsérült. A körülményeket vizsgálják. (Rendőrségi tájékoztató)
Kékfény
Lopások. Kedden kora délután panaszolta egy sepsiszentgyörgyi lakos, hogy egy nyilvános hely előtt hagyott kerékpárja eltűnt. Értéke 200 lej körüli. * Kedden az erdővidéki rendőrök a bűnügyi nyomozók segítségével azonosították P. Elek (35) felsőrákosi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy aznap éjjel hat tejesbödönt vitt el egy köpeci gazda udvaráról. A kárt 600 lejre becsülik. * A sepsiszentgyörgyi bűnügyi nyomozók azzal gyanúsítják V. Tudor helybeli lakost, hogy ellopott egy mobiltelefont. Az ezer lej értékű készüléket megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak. * Kedden tett bejelentést egy sepsiszentgyörgyi nő, hogy hétfő déltájt ismeretlen körülmények között eltűnt a táskájából a pénztárcája személyi irataival együtt (a kanadai hatóságok által kibocsátott lakcímkártya, egészségügyi kártya, biztosítási kártya, jogosítvány, bankkártyák) és 1000 lejjel. A kár 2500 lejnyire tehető. * Kedd délután háromnegyed hét körül telefonált a rendőrségre egy sepsiszentgyörgyi lakos, hogy kora délután biciklijét egy Csíki utcai lokál előtt hagyta, majd elment Árkosra. Amikor hat óra tájt visszatért, a 400 lej értékű kerékpárnak hűlt helyét találta. * Valamennyi esetben folyik az eljárás, nyomozás. (Rendőrségi tájékoztató)
Röviden
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti Táncstúdiójában ma 17 órától előkészítő táncgimnasztika óvodásoknak, kisiskolásoknak, 19 órától body-art speciális alakformáló mozgásforma.
Autóbusz. Barótról vasárnap 7.30 órakor a bányairoda elől ingyenes autóbusz indul az Óriáspince-tetőre, a Székely Vágta rendezvényre. Visszaindulás 20 órakor. Jelentkezni pénteken 15 óráig lehet személyesen a baróti RMDSZ-irodában vagy a 0267 377 773-as telefonon. A helyek száma korlátozott!
Áramszünet. Ma 9–18 óráig Erdőfülén, pénteken Erdőfülén és Bardocon szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.