Egyre inkább visszavetik a digitális kamerák keresletét az okostelefonok Nagy-Britanniában, az emberek az utóbbiakkal készítenek felvételeket, megelégszenek a gyengébb minőségű videókkal.
A szigetországban az utóbbi öt évben 29 százalékkal zsugorodott a digitális kamerák kereskedelmi forgalma: 2011-ben 598 millió font volt, míg 2006-ben még 843 millió – adta hírül a The Daily Telegraph brit lap.
A Mintel cég felmérése alapján a brit felnőttek nyolc százaléka – hárommillióan – nem tartja valószínűnek, hogy ha digitális kamerája tönkremegy, újat vesz helyette, inkább mobiltelefonjára hagyatkozik videokészítéskor.
Az adatok szerint a britek 80 százalékának van digitális kamerája, de közülük csak 40 százalék készít kizárólag azzal felvételt. A felnőtt lakosság 45 százaléka okostelefonját használja kameraként. Ami a hagyományos – mágnesszalagos – kamerákat illeti, már csak nyolc százalék készít kizárólag velük felvételeket. A digitális kamerát vásárlók közül 39 százalék régi kamerájának felváltása végett vett újat, 34 százalék nyaralására, 18 százalék pedig egy különleges esemény – például esküvő – felvétele végett.
A britek 21 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az okostelefon hosszabb távon okosabb vétel, ugyanakkor 71 százalékos azok hányada, akik határozott meggyőződéssel vallják, hogy a kamerák jobb minőséget nyújtanak, mint a telefonok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.