Szent-Györgyi Albert életét és munkásságát ismerhetik meg azok, akik ellátogatnak a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában rendezett kiállításra.
Szent-Györgyi Albert 75 esztendeje vehette át a Nobel-díjat, egyedüli olyan magyar tudósként, aki hazai kutatásaiért érdemelte ki a tudományos elismerést. A jubileum alkalmából rendezett tárlaton magyar és angol nyelvű tablók mutatják be a szegedi egyetem egykori professzorának és rektorának életét. Számos eredeti dokumentummal és fotóval is találkozhatnak a látogatók, és a kiállítás külön része eleveníti föl a Nobel-díj átadásának ceremóniáját, és az azt követő szegedi ünneplést. A tárlaton látható a tudós íróasztala, írógépe, telefonja, szemüvege és rektori talárja is. Igazi technikatörténeti kuriózumnak számítanak azok a diktafonok, amelyeket annak idején ő használt. Az egyik berendezés eredetileg Klebelsberg Kunóé volt, a kultuszminiszter ugyanis 1930-ban, amikor Cambridge-ből hazacsábította Szent-Györgyi Albertet, ígéretet tett rá, hogy biztosítja azokat a technikai feltételeket, amelyekhez a kutató Nagy-Britanniában hozzászokott. Egy másik, a hangot szintén viaszhengerre rögzítő berendezést már a tudós vásárolta, a legkisebb – csupán ötpercnyi szöveg tárolására alkalmas – eszközt pedig titkárnője használta. A kiállításon számos képzőművészeti alkotást is bemutatnak, több közülük Vinkler László festménye és grafikája.
A tárlat összeállítói törekedtek arra, hogy a vendégek ne csak a tudóst, hanem a Szegeden tizenöt esztendőt töltő, a város társadalmi életében kiemelkedő szerepet vállaló polgárt is bemutassák. Így láthatók képek, újságcikkek a teniszező, a röplabdát a városban meghonosító Szent-Györgyiről, aki szerette az autókat és a repülést is.
Pálfi György, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatója elmondta: a tárlat helyszínét és nyitva tartását is úgy választották meg, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokra érkező nézők is megtekinthessék a kiállítást, így a Dóm téri épületben este kilencig, az előadások kezdetéig várják az érdeklődőket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.