Magyar tükör

2012. július 17., kedd, Világfigyelő

Az elmúlt napokban, a már-már elviselhetetlen kánikula után – melynek során az ország több pontján hőmérsékleti határértékek dőltek meg, és soha nem tapasztalt meleget mértek – hét elején, a vasárnap éjszakai heves záporok, zivatarok, orkánszerű viharok után változékony, hűvösebb idő várható.

Az Országos Mete­orológiai Intézet előrejelzése szerint a legmagasabb hőmérséklet 22–26 Celsius-fok körül várható, újabb felmelegedésre csütörtöktől kerül sor, amikor megint 30 fok fölötti melegre lehet számítani. * Nyilatkozott a Nemzetközi Valutalappal hamarosan megkezdődő tárgyalásokról Az esély című tévéműsorban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. * Kö­vér szerint „a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni a Valuta­alappal folytatandó tárgyalásokon”, egyébként úgy látja, „hogy a nemzetközi pénzvilág nem igazán tud mit kezdeni Magyarországgal.” * „Ma­tolcsy György nemzetgazdasági miniszternek – fejtegette Kövér – igaza van abban, hogy sokan legyintve nézik Magyarország államháztartási adatait. Ehhez azonban igen sokat kellett tenni, iszonyatosan meg kellett küzdeni. Csak nem gondolja bárki azt a Nemzetközi Valutaalapnál vagy máshol, hogy mindezt kétévi kemény munka után – amikor végre csak azért is sikerült átverekedni magunkat a túlsó partra, miközben ők mindent megtettek az ellenkezőjéért – ki fogjuk dobni, és azt fogjuk csinálni, amit ők diktálnak, értelmetlenül ráadásul.” * „A valutaalapnak – tette még hozzá a házelnök – elsősorban az a baja, hogy nem igazán tud mit kérni Magyarországtól. * Hogy ez a nyilatkozat befolyásolja-e a tárgyalások menetét, megjósolhatatlan. Minden­esetre a héten várhatóan mégis megkezdődnek a régen várt egyeztetések. Varga Mihály, a tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter szerint megegyezés őszre várható. * Júliustól lépett életbe az új büntetőtörvénykönyv. * A HVG–Orac kiadó új internetes fórumot indít az új BTK értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban. A cél, hogy a jogászok körében szakmai vita bontakozhasson ki az új büntetőjogi szabályozással kapcsolatban, s az olvasók, az érintettek valamennyi cikkhez véleményt írhassanak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-07-17: Világfigyelő - :

Victor és Viktor az EU szemében (Külföldi lapok Romániáról és Magyarországról)

A Bukarest és Budapest elleni uniós fellépést és az európai pártcsaládok reagálásait hasonlították össze az osztrák lapok. Az amerikai Foreign Affairs külpolitikai folyóirat írást közölt Magyarországról és a második Fidesz-kormány két évéről.
 
2012-07-17: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Orbán: A rendszer marad
Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere – közölte Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, miután az alkotmánybíróság megsemmisítette az erről szóló jogszabályt. Az MSZP úgy véli: a döntés azt bizonyítja, hogy nem jött be a Fidesz tisztogató akciója.