Közel nyolcvanan, többnyire nők szorultak egészségügyi ellátásra a hét végén a Székely Vágtán a megyei mentőszolgálat sátrainál. Török Zsuzsanna intézményvezető szerint 24 kollégája, orvosok, asszisztensek, járművezetők önkéntesként (civil szervezetek, a megyeszékhely önkormányzata és vállalkozók támogatásával) végezték feladataikat az Óriáspince-tetőn.
Szombaton huszonöt személyt fogadtak a két sátorban, vasárnap már félszáznál többen kérték segítségüket, a nagy meleg miatt kiszáradási tünetekkel jelentkeztek, fejfájásra, szédülésre panaszkodtak. Egy négyéves gyereknél forrázás miatt vált szükségessé a sürgősségi egészségügyi ellátás, de a súlyosabb esetek közt agyvérzést, szívrohamot egyaránt jegyeztek, s orvos segítségét kérték vetélés gyanúja miatt is – közölte a mentőszolgálat vezetője. A Székely Vágta két napján tájékoztató szórólapokat is osztogattak a mentőszolgálat munkatársai. Török Zsuzsanna korábban jelezte: szükségesnek tartják a felvilágosítást, hogy mikor indokolt és mikor nem mentőautót hívni, ugyanis a számos hamis riasztás mellett az is előfordult már, hogy fogfájáshoz mentős segítséget kértek.(dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.