KÉT ÉV MÚLVA. A Szociál-Liberális Szövetség fenntartja az alkotmány módosítására vonatkozó szándékát, és valószínűleg 2014-ben, az európai parlamenti választásokkal egy időben szerveznek referendumot ez ügyben – fejtette ki Ponta. (Népújság)
AGITÁL RUS. A belügyminiszter Portugáliában Miguel Macedóval, Franciaországban pedig Manuel Valls belügyminiszterrel tárgyal, útjának bevallott célja, hogy megnyerje a két ország erőteljesebb támogatását Románia schengeni csatlakozásának. Megfigyelők a látogatást összefüggésbe hozzák Vivien Redding, az Európai Unió igazságügyi biztosának azzal a kijelentésével, hogy a legutóbbi romániai politikai események miatt tovább késhet az ország csatlakozása a Schengen-övezethez. (Bukaresti Rádió)
A GONDOS EMBER. Traian Băsescu elégedetten közölte az ország közvéleményével, hogy bezáratta és lepecsételtette elnöki irodáját, így a rábízott dokumentumok a legnagyobb biztonságban vannak. Crin Antonescu egy emelettel lejjebb kapott ideiglenes irodát, s nem férhet hozzá az elnöki hivatal titkos irataihoz, melyek valójában Románia történelmének egy részét képezik. (Gândul)
SEGÍTIK A TITKOSZOLGÁLATOK? A Különleges Távközlési Szolgálat hétfő délután titkosított telefonvonalakat szerelt fel Traian Băsescu kampányirodájába. A szolgálat szóvivője azt állítja, hogy munkájuk teljesen törvényes, a munkálatokról tájékoztatták az ideiglenes államelnököt is. Később kiderült, Crin Antonescu erről mit sem tudott. E telefonnak köszönhetően Traian Băsescu felfüggesztett államelnök bármikor beszélhet a titkosszolgálatok vezetőivel, az alkotmánybírósággal, a Legfelsőbb Törvényszékkel, a főügyészséggel, a Korrupcióellenes Ügyészséggel, s ami még fontosabb, e telefonvonal segítségével azonnal értesülhet a népszavazás rész- és végeredményéről. A Puterea lap szerint nem kizárt, hogy az a bizonyos hármas számú telefon, melynek használatára biztatta Crin Antonescut, épp a menesztett államfőnél csenget.
TISZTA, MINT A KÖNNYCSEPP. Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államelnök vasárnap este egyebek közt kijelentette, egyetlen bűnügyi eljárás sincs ellene, a Mihăileanu utcai házat a törvényesség teljes betartásával adta magának, a román kereskedelmi flotta kiárusítása miatt folytatott pert, melynek 119 vádlottja volt, bizonyítékok hiányában lezárták. (Realitatea tévé)