Összesen háromszázan neveztek be százhatvan produkcióval. Idén nem csak Magyarországról érkeztek e rangos rendezvényre versenyzők, hanem a határokon túlról is, a kárpátaljai Viskről és Kézdivásárhelyről. A céhes várost négy zenész, két mesemondó és egy szavaló képviselte. A kézdiek a vers-, próza- és mesemondásban remekeltek, két aranyfokozatú oklevelet szereztek. Az I—IV. osztályos kategóriában Mike Bernadett, míg a IX—XII. osztályok kategóriában Iochom Zsolt bizonyult a legjobbnak (felvételünkön). Utóbbi Reményik Sándor Pilátus című versét szavalta. Kettejüket érte az a megtiszteltetés, hogy az ünnepélyes díjátadó gálán a paksi Városi Művelődési Központ zsúfolásig telt színháztermében ismét előadhatták produkciójukat. A kézdivásárhelyi zenészek közül a Tanulók Klubját képviselő Bíró László bronzfokozatú oklevelet kapott. Felkészítő tanára Gyergyai Barna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.