Becsülettel végigharcolt kupameccsen 6–3-ra verte Zágon csapata a Prahova megyei Tomşani együttesét. Rosszul kezdődött a mérkőzés a zágoniak számára, a vendégek ellentámadását már a tizedik percben értékesítette Crosman (0–1).
Ez felrázta a zágoniakat, és egyre erősebben kezdtek támadni, de gólt csak a 60. percben tudtak szerezni. Ekkor Suciu talált a hálóba (1–1). Alig három perc múlva jött a válasz, míg a házigazdák tizenegyest követeltek, újabb ellentámadást értékesített Borbély (1–2). A 84. percben Popina egyenlít (2–2). A szabályos játékidő végén 2–2-t mutatott a tabella, de a harmincperces hosszabbítás után sem változott a helyzet, habár az újonc III. ligás házigazdák keményen szorongatták az ellenfél kapuját. Suciu az utolsó percben még egyszer próbálkozott, de bombája a kapufáról pattant le, így jöhetett a tizenegyespárbaj. Zágon sorozatban négy gólt lőtt Popina, Kiss, Máthé és Suciu révén, az ellenfél első lövése a keresztléc fölött húzott el. A második hálóba ért, de a harmadik lövést bravúrosan hárította Nagy – és ezzel megbocsátást nyertek meccs közben elkövetett hibái. A végeredmény tehát 6–3. Zágon javára. Szép volt, fiúk, várjuk a folytatást! A mérkőzésen legalább 250 személy tolongott a fedett lelátókon. Bebizonyosodni látszik a korábbi feltételezés: a háromszéki nagy foci Zágonba költözött. A csapatok: Zágon: Nagy–Ceauşel, Postolică, Căşuneanu (Axinie), Suciu, Sala (Ruscaşu), Bărbăşescu (Máté), Pânzaru, Tomi (Popină), Csibi. Tomşani: Vlad, Bilia, Gheorghe C., Gheorghe A., Tegzeş (Caramalău), Năstase (Matjevic), Vlad C., Crosman, Huţan (Capalan), Borbély (Elek), Vişan.
(Bokor)
Bajnokok Ligája
A II. selejtezőkör eredményei: Ulisszesz (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 0–1, Flora Tallinn (észt)–Basel 0–2, HJK Helsinki–KR Reykjavík 7–0, Neftci (azeri)–Zesztafoni (grúz) 3–0, Dudelange (luxemburgi)–Red Bull Salzburg 1–0, Liberec (cseh)–Sahtyor Karagandi (kazah) 1–0, MSK Zilina (szlovák)–Ironi Kirjat Smona (izraeli) 1–0, The New Saints (walesi)–Helsingborg (svéd) 0–0, Skenderbeu (albán)–Debreceni VSC 1–0, Valletta (máltai)–Belgrádi Partizán 1–4, Shamrock Rovers (ír)–Ekranas (litván) 0–0, Buducsnoszt (montenegrói)–Slask Wroclaw 0–2, Molde (norvég)–Ventspils (lett) 3–0, Ludogorec (bolgár)–Zágrábi Dinamo 1–1, Maribor (szlovén)–Zeljeznicar (bosnyák) 4–1, BATE Boriszov (fehérorosz)–Vardar (macedón) 3–2, AEL Limassol (ciprusi)–Linfield (északír) 3–0. Visszavágók egy hét múlva. (á)