A Târgu Jiu-i Pandúrok–Kolozsvári Egyetem és a Szörényvári Gázmetán–Bukaresti Dinamo mérkőzéssel tegnap késő délután megkezdődött a 2012–2013-as labdarúgó-bajnokság. Szokatlanul korán. Mint ahogy az is szokatlan, hogy három-négy napon át tart egy-egy forduló...
Megszokjuk. S ebben segíthet a játék színvonalának emelkedése, a pontvadászat, vagyis a küzdelem tisztasága, a vezető fórumok elfogulatlansága, pártatlansága, az úgymond „csapattulajdonosok” kulturáltsága... Tudom, tudom, „csobánbot”-ból nem lesz egyik napról a másikra sétapálca, s volt szekusból professzor... de mégis vágyunk az értelmes, szépen csengő, kulturált mondatokra.
Esélylatolgatásba nem bocsátkozom, vallom továbbra is: győzzön a jobbik! Azt most hagyjuk, hogy mi tartozik a „jobbik”-hoz, azaz mennyi pénz, hány idegen játékos, edző... Hagyjuk, mert most más szelek fújnak, s nem a Nemere, mint nálunk. S itt hadd mondjuk el, hogy mi is érdekeltek vagyunk, méghozzá két játékvezető révén: a középbírói szerepkörben Lucian Rusandu és a partjelzőiben Bucsi László képviseli Sepsiszentgyörgyöt, Kovászna megyét. Sok sikert, legények!
Tény tehát, hogy vége a nagyvakációnak, az ország nagy stadionjaiban újra kigyúlnak a fények, felcsendül a bírói sípszó, felmorajlik a lelátó, és elindul sok-sok kilencvenperces útjára a labda.
Az I. forduló további mérkőzései (zárójelben az időpont és a televíziós elérhetőség): ma FC Petrol–Piatra Neamţ (19 óra, Digi Sport), Kolozsvári CFR–Medgyesi Gázmetán (21.30, Digi Sport), vasárnap Jászvásári CSMS–Galaci Acél (19 óra, Digi Sport), Besztercei Gloria–Ploieşti-i Astra (19 óra, Dolce Sport), Bukaresti Rapid–Vaslui-i SC (21.30, Digi Sport), hétfőn Konstancai Jövő–Brassói FC (19 óra, Digi Sport), Bukaresti Steaua–Chiajnai Concordia (21.30, Digi Sport).
Jó szórakozást minden focibarátnak, és jó szurkolást!(-ros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.