Irtózatos rombolást végeztek eddig ismeretlen fatolvajok a községi legelőként nyilvántartott kiskászoni Borvíz fölött. A mintegy három hektáros területről nyolcvan fenyőfát vágtak ki, és majd hatvan köbmétert el is szállítottak, a többi kivágott fa bűnjelként a helyszínen maradt.
Kézdiszentkereszten két esztendővel ezelőtt volt még hasonló erdőlopás, a tettesek azóta sem kerültek rendőrkézre. Senki nem hallott, nem látott semmit, csupán egy juhász jelezte, hogy május végén két héten át hallotta a fakitermelésben használt láncfűrészek zaját, de nem gondolt falopásra. A látvány lehangoló, a fatolvajok barbár erdőirtásának nyomait még tegnap is jól szemügyre lehetett venni. A tettesek ismerték a terepet, tudták, hogy az erdőrész községi legelőként szerepel a nyilvántartásban, Kézdiszentkereszt polgármesteri hivatala elmulasztotta átminősíteni beerdősített legelőnek.
Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere érdeklődésünkre elmondta: Albert Antallal, a hivatal erdészével, Váncsa Botond mérnökkel, a kézdialmási magánerdészet vezetőjével és Pászka Barna erdésszel együtt járt a helyszínen. A fatolvajok nem egy-két fát, hanem az erdészet felmérése szerint kilencven-száz köbmétert vágtak ki, amiből hatvan köbmétert el is szállítottak. A polgármester azt is közölte, hogy a helyszínelés után a kézdiszentkereszti rendőrőrsön feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és együtt is kiszálltak a tett helyszínére, lemérték a csutakokat. A rendőrök azóta is nyomoznak, embereket hallgattak ki, de a tetteseket még nem sikerült azonosítani. Amíg az ügy nem zárul le, a kivágott fát nem szabad elszállítaniuk – mondotta a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.