A surlókór (surlónyavalya, reszketőkór, románul scrapie) inkább a túltenyésztett juhfajtákra jellemző, és a gerincvelő krónikus gyulladásának formájában jelenik meg.
Inkább a finom szervezetű merinó juhok között, igen ritkán nemezes-gyapjas és a húsjuhok között előforduló betegség. A betegségre való hajlamosságot a túlfinomítás, a beltenyésztés és az elkényeztető tartás fokozza, legtöbbször a két-három éves juhok betegszenek meg.
A surlókór tünetei között legelőször a feltűnő ijedősség és ideges izgatottság jelentkezik, mely utóbbi, főleg meleg időben, a fülek és a tág pupillás szemek reszketésében, a bólintgatásban, megfogáskor a nyak és törzs izmainak remegésében, sőt, görcsös rángatózásában nyilvánul meg. Egy-két hónap múlva a test hátulsó részének gyöngesége áll be, melynél fogva a beteg állatok bizonytalanul, ingadozva, sajátosan tipegve, ügetve járnak. Vágtatni vagy akadályokat átugrani nem képesek, szaladás közben minduntalan elesnek. Egyidejűleg, nyilván a viszkető vagy bizsergő érzéstől késztetve, farkuk tövét, a fart, a kereszttájat és egyéb testrészeiket dörzsölik és harapdálják. A bántalom súlyosbodása közben vérfogyottság és senyvesség fejlődik ki, mely végül elhulláshoz vezet.
A betegség orvoslásának módja nem ismert, az ellene való védekezés pedig a helyes elveken alapuló, túlzásoktól tartózkodó tenyészirányban áll, miközben az új tenyészállatok beszerzése különös óvatosságot igényel. Ha a betegség valamely nyájban már fellépett, kiirtása nehéz; a betegeknek és ezek közvetlen utódainak kiselejtezésén kívül jó hatással lehet a nyáj más vidékre, ha lehet, magasabban fekvő helyre való átterelése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.