Petőfi Sándor barátja, Mezey József festő (1823–1908), miután elveszítette látását, verseket írt, és a kiadott kötetek árából tengette életét.
Életpályája igen érdekes eseményekhez kötődik: 1846-ban ismeri meg Petőfi Sándort, akihez örök barátság kötötte, és még abban az esztendőben megfestette a költő hiteles arcképét. A szabadságharc ideje alatt főhadnagyként szolgált, megfestette Czecz és Bem arcképét is. 1869-ben verseit kötetben próbálta kiadni, amelyhez az anyagiakat előfizetés által remélte előteremteni. Ez év novemberében levélben kérte Háromszék lakosságának támogatását.
,,ELÖFIZETÉSI FELHIVÁS
Midön évek elött a sors csapása látásomtól megfosztott, s festészeti pályám folytatására képtelenné tett, hazám nemeslelkű hölgyeinek, és fiainak, irányomban oly nagy mérvben tanusitott meleg résztvéte, és támogatása, eröt és bátorságot adott lelkemnek a legszomorubb helyzetében is tovább munkálkodni. E munka terményeit most egy kötet költeménybe közrebocsajtani szándékoztam, s bátor vagyok azt a nemeslelkű közönség pártolásába ajánlani. A kötet folyó év decemberében fog megjelenni. Előfizetési ára fűzve 1 forint, diszkötésben 2 for.
Szives gyűjtőimnek postán, bérmentve fog eszközöltetni. Tisztelettel felkérem a szives Gyűjtőket és előfizetőket, hogy az előfizetési iveket a pénzel egyűtt December 20-ig hozzám beküldeni sziveskedjenek.
Pest, 1869 nov. 20-án
Mezey Jozsef”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, fond 8, dos 6, fil 5)
Háromszéken közzétették Mezey felhívását, és rövid idő alatt a következő helységekben írtak össze megrendeléseket: Bikfalva 3, Kilyén 1, Köpec 15, Sepsiszentgyörgy 30 példányt.
Mezey József ismerte Orbán Balázst, és szándékában állt illusztrációkat készíteni a Székelyföld című munkához, ám látását elveszítve hiú ábránd maradt mindez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.