Erdély egész területéről és Csángóföldről közel száz táborozó érkezett július 12-én Sepsibesenyőre, az Ikafalvi Református Egyház és a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Hun táborba. A Kulim, Giku, Lan, Suta és Pösze törzsek verték fel a sátorfájukat a Művelődési Otthon melletti pázsiton.
Ahogyan sokan el is képzelték, háború és ellenség is volt. Ebben az évben a kényelemszeretetet, a kényességet, a lustaságot, a rosszakaratot, és minden más egyebet – ami megakadályoz minket, hunokat abban, hogy jók legyünk – próbáltuk legyőzni. Sokunkat elkísért a táborba a saját ellensége, de becsületesen küzdöttünk meg vele.
A törzsterületek elfoglalása után minden harcos befogta a saját lovát, amire a törzs az egész tábor ideje alatt éjjel nappal vigyázott. A törzsi terület kijelölése után a zászlók is elkészültek. Ezt követően a rovásírás rejtelmeibe is beavatást nyertünk: első alkalommal megismerkedhettünk a rovás betűcsalád felmenőivel, Szálegyenessel és Nejével, azaz az „esz” és „en” betűkkel, majd azok gyerekeivel. A tábor fővezére arról is mesélt, mi szükséges ahhoz, hogy a fiúból férfi és a leányból nő váljék.
A hétvégén az Óriáspince-tetőre portyáztak a hunok, ahol rengeteg, a tábor tematikájához illeszkedő programon vehettek részt. A puszta ötös és a csikós bemutató volt a lovas programok közül a legnépszerűbb e körben, de Pászka Lehel lovasíjász bemutatója is sokakat elvarázsolt.
A tábor ideje alatt a hunok nagyon sok vetélkedőn mérhették össze a tudásukat, rátermettségüket, közben pedig a tó vizében frissítették fel magukat. Az erőnlétet és ügyességet megkövetelő métázás, számháború, íjazás stb. mellett a törzsek a rovásírásban szerzett jártasságukban is összemérték erejüket, és meglepően jól teljesítettek. A végső győzelmet a Lan és a Pösze törzs aratta fej-fej mellett. De minden hun győzött, aki a tábor végéig kitartott. A legnagyobb győzelmet aratta, amit csak lehetett, hiszen nem egy másik embert, hanem saját maga gyengéit vetkőzte, győzte le, ami sokkal nehezebb.
A tábort Kovászna Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap támogatta anyagilag, köszönet érte.
BARDÓCZ CSABA táborszervező
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.