Csütörtöktől augusztus 5-ig Bukarestben rendezik meg az A-divíziós U18-as lány kosárlabda-kontinenstornát, amelynek a kézdivásárhelyi Demeter Hanna és Domokos Kinga Réka személyében van háromszéki résztvevője is.
A román válogatottat Oroszországgal, Görögországgal és Törökországgal együtt a B-csoportba sorolták be. A csoportokból az első három együttes kerül a középdöntőbe, a negyedik helyezettek a kiesés ellen fognak megküzdeni. A Svetlana Drăguşin, Adriana Pricop és Florin Covaciu által irányított csapat tegnap este a görögök ellen lépett pályára, ma a törökök az ellenfeleik, szombaton pedig következnek az oroszok.
Az Európa legjobb 16 csapatát felvonultató torna eredményei a www.frbaschet.ro internetes portálon követhetők. (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.