Mungiu filmje nyerte a fődíjat

2007. december 4., kedd, Magazin

A 4 hónap, 3 hét és 2 nap című román film nyerte szombaton éjszaka az Európai Filmakadémia fődíját, a legjobb európai filmnek járó díjat. A rendező, Christian Mungiu egyben a legjobb európai rendezőnek járó díjat is megkapta. A film a május végi Cannes-i Filmfesztiválon már ugyancsak fődíjat, Aranypálmát nyert, s harcba száll a jövő évi Oscar-díjért is.

Tizenöt kategóriában osztották ki szombaton Berlinben az Európai Filmakadémia idei díjait, amelyeket az európai filmipar Oscar-díjának tekintenek. A világhírű francia filmrendező, a 76 éves Jean-Luc Godard életműdíjat kapott, de nem jelent meg a többórás, éjszakába nyúló ünnepségen. A 77 éves német operatőrt, Michael Ballhaust szintén életműdíjjal tüntették ki.

Az ünnepi műsor két házigazdája Emmanuelle Beart francia színésznő és Jan Josef Liefers német színész volt. Az ünnepség nyitányaként Wim Wenders rendező, az Európai Filmakadémia elnöke köszöntötte a mintegy 1400 meghívott vendéget, köztük a filmvilág néhány kiemelkedő személyiségét, mindenekelőtt Jeanne Moreau francia (akinek kezéből Mungiu a díjat átvehette), valamint Liv Ullmann norvég színésznőt.

A legjobb európai forgatókönyvért járó díjat a török származású német rendezőnek, Fatih Akinnak ítélték A másik oldalon című, Németországban és Törökországban játszódó, hat ember tragikus sorsát, illetve egymás közötti kapcsolatait bemutató filmjének általa írt forgatókönyvéért. A közönségdíját az olasz Giuseppe Tornatore kapta Az ismeretlen című filmért, míg a legjobb rövidfilmért járó díjjal a spanyol Eduardo Chapero-Jackson Alumbramiento című filmjét jutalmazták. A legjobb európai színésznőnek járó filmdíjat a brit Helen Mirren kapta a Stephen Frears által rendezett, A királynő című film főszerepéért, míg a legjobb férfialakítás díját az izraeli Sasson Gabai kapta a The Band’s Visit című film főszerepéért. II. Erzsébet angol királynő alakjának megformálásáért Helen Mirren korábban már ,,valódi" Oscar-díjat és Aranypálmát is kapott.

A legjobb európai operatőrnek járó díjat a német Frank Griebe kapta a Parfüm: egy gyilkos története című film operatőri munkájáért. A díjakat ismert európai filmcsillagok és rendezők adták át, többek között Maia Morgenstern is.

Az Európai Filmakadémia díjára idén 42 játékfilmet neveztek. A benevezett alkotások közül az akadémia 1800 tagja választotta ki a 15 kategória jelöltjeit. A magyar Ragályi Elemér Nincs kegyelem című alkotása is versenyzett az idei Európai Filmdíjra jelölt játékfilmek között, de nem került be a végső, hatos körbe.

Az Európai Filmakadémiát 1988-ban alapították, s első elnöke Ingmar Bergman legendás svéd filmrendező volt. Az akadémiai tagok szavazatai alapján kiosztott Európai Filmdíj az eltelt két évtized alatt a kontinens legrangosabb elismerései közé emelkedett. A szombat esti díjátadó ünnepséget 61 ország televíziós csatornái rögzítették, s néhány napos ,,késéssel" sugározzák.

Pietsch Lajos, Berlin

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 726
szavazógép
2007-12-04: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk,
KORODI KLÁRA
életének 87. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2007. december 5-én 14 órakor lesz Szentivánlaborfalván a családi háztól.
A gyászoló család
4201865
2007-12-04: Magazin - Sylvester Lajos:

Címlapon a ravasz rókagomba

A László Kálmán Gombászegyesület az idei adventi napokban is megtartja gombászévadzáróját.