A férfiaknál a megyeszékhelyi Deák Zsombor, a nőknél pedig a japán Ogawa Hiroko győzelmével ért véget a tizedik Szentgyörgy Félmaraton, amelyet szombaton verőfényes napsütésben tartottak meg.
A jubiláló rendezvényen tizenkét váltó (36 szaladó), nyolcvankét egyéni versenyző, tizenegy görkorcsolyázó, három mozgássérült (kerekes székkel) s mintegy két tucat óvodás és kisiskolás vett részt. A félmaraton legfiatalabb versenyzője a Rm. Săratról érkező és mindössze 15 éves Andrea Paraschivescu volt, a legidősebb pedig az aradi 79 esztendős Gheorghe Moşion.
A megszokottól eltérően pici késéssel rajtolt a sepsiszentgyörgyi Gál Lajos Futókör által szervezett megmérettetés, amelyet görkorisok kezdtek meg, pár perccel később pedig indultak az egyéni versenyzők és a váltók. A szaladóknak nemcsak egymással és a kilométerekkel (a versenyzőknek hatszor kellett teljesíteniük a városban kialakított 3,5 km-es pályát/útvonalat: Tamási Áron Színház–Kós Károly út–illyefalvi útkereszteződés–Kós Károly út–központ–színház) kellett megküzdeniük, hanem a hőséget is le kellett győzniük. A görkorcsolyázók viadala nagyon szoros volt, hiszen az első helyezett és a bronzérmes mindössze 11 másodpercnyi különbséggel futott be. A szaladóknál csak az első 3,5 km-ben volt többé-kevésbé összefüggő a mezőny, ezt követőn szétszóródtak a futók, és mindenki saját ritmusában fejezte be a versenyt. Ahogy előbb is említettük, a férfiak nyílt versenyét és a 300 lejes pénzdíjat Deák Zsombor nyerte meg, második lett a bukaresti Ács Cristian Alexandru (200 lej), míg harmadiknak a csíkszeredai Takács Szabolcs ért célba (100 lej). A nőknél a japán Ogawa Hiroko az abszolút győztes, és ő kapta a nyertesnek járó pénzdíjat (300 lej) is, ezüstérmes a szentgyörgyi Buzsi Andrea (200 lej), míg a fővárosi Ramona Corina Colceriu (100 lej) a harmadik lett. Ez volt az első alkalom, amikor a félmaraton szervezői pénzdíjat is osztottak. Az utolsó kör megkezdése előtt került sor a mikromaratonra és a gyerekek görkoris versenyére. Előbbit az óvodásoknál Benedek Ervin és Bartos Gréta, míg a kisiskolásoknál Sükeji Zalán és Sabó Enikő nyerte meg, a görkorisoknál pedig Szakács József diadalmaskodott.
Az eredmények:
* görkorcsolya, férfiak: 1. Radu Pătraşcu (Bukarest) 47:30 perc, 2. Marius Petcu (Bukarest) 47:32 p, 3. Cristian Lazăr (Kolozsvár) 47:41 p; nők: 1. Túros Dorottya (Csíkszereda) 1:13:59 óra
* kerekes szék: 1. Forró Gábor, 2. Marius Mocanu, 3. Farkas Imre (mindannyian sepsiszentgyörgyiek)
* futás, nők, 12–15 év között: 1. Andrea Paraschivescu (Rm. Sărat) 2:08:30 óra; 20–29 év között: 1. Sabina Crăciun (Sepsiszentgyörgy) 1:55:30 óra, 2. Raluca Dobrescu (Sepsiszentgyörgy) 2:08:20 óra, 3. Andrea Mihăilescu (Sepsi) 2:19:00 óra; 30–39 év között: 1. Buzsi Andrea (Sepsiszentgyörgy) 1:42:42 óra, 2. Marinela Pascu (Bukarest) 1:50:44 óra, 3. Kajdacsi Judit (Árkos) 1:54:30 óra; 40–49 év között: 1. Ramona Colceriu (Bukarest) 1:48:24 óra, 2. Floricica Neacşu (Galac) 2:00:16 óra, 3. Lungu Olga (Sepsiszentgyörgy) 2:02:47 óra; 50–59 év között: 1. Ogawa Hiroko (Japán) 1:41:26 óra, 2. Dobai Magdolna (Sepsiszentgyörgy) 2:09:40 óra, 3. Elena Ispas (P. Neamţ) – időeredmény nélkül
* férfiak, 16–19 év között: 1. Kocsis Balázs 1:41:00 óra, 2. Codrea Árpád 1:43:35 óra, 3. Alexandru Cociş 1:48:04 óra (mindannyian sepsiszentgyörgyiek); 20–29 év között: 1. Deák Zsombor (Sepsiszentgyörgy) 1:18:00 óra, 2. Takács Szabolcs (Csíkszereda) 1:20:00 óra, 3. Cristian Neacşu (Galac) 1:27:16 óra; 30–39 év között: 1. Cătălin Vrabie (Sepsiszentgyörgy) 1:22:13 óra, 2 Kovács Attila (Csíkszereda) 1:23:04 óra, 3. Cosmin Cohdescu (Nagyszeben) 1:24:25 óra; 40–49 év között: 1. Ács Cristian Alexandru 1:19:55 óra, 2. Dănuţ Cernat 1:28:22 óra, 3. Florin Chiriţescu 1:35:45 óra (mindannyian bukarestiek); 50–59 év között: 1. Zsigmond András (Kolozsvár) 1:29:36 óra, 2. Csomortáni Attila (Csíkszereda) 1:34:33 óra, 3. Alexandru Loghin (Kolozsvár) 1:41:07 óra, 60–69 év között: 1. Daniel Sumălan (Boldeşti) 1:41:07 óra, 2. Augustin Covaciu (Sepsiszentgyörgy) 1:48:40 óra, 3. Ioan Constantinescu (Boldeşti) 1:55:30 óra; 70 év fölött: 1. Vasile Nicolae Mârza (Kolozsvár) 2:05:55 óra, 2. Gheorghe Moşion (Arad) – időeredmény nélkül, 3. Ioan Burlacu (Jászvásár) – időeredmény nélkül
* váltó, nők: 1. Buzsi Andrea, Maria Bodvarciuc és Pál Erzsébet – 1:55:59 óra, 2. Lunguly Zsuzsa, Demeter Anikó és Dobai Magdolna – 2:04:35 óra; férfiak: 1. Dragoş Andrei, Bogdan Câmpean és Gabriel Boga – 1:16:25 óra, 2. Sándor István, Pulugor József és Dániel Attila – 1:18:52 óra, 3. Deák Zsombor, Gabriel Gherca és Cosmin Trofin – 1:20:57 óra.
A tizedik Szentgyörgy Félmaraton társszervezői: Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa és a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság. A rendezvény kiemelt támogatói: Tymbark Maspex Románia, Ervin Impex, Blue Radical, Lucifer, Asimcov. Támogatók: Aluco, Kandi, Tricomserv, Amigo & Intercost, Metal Group, Bertis, Nali-Com, Ariadne, Romill, Arnold, Baumeister, Bem-Balogh, BRD, Weekend, H-Com, Bon Sweet Bon, Tribel FF, Bastion, Tein, ACC.
Tibodi Ferenc
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.