Csernátoni falunapokNegyvennégy újszülött

2012. július 30., hétfő, Közélet

Az Euro-Camp nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna miatt az idei falunapok két és fél naposra sikeredtek. A megnyitóra péntek délután került sor, amikor a bajnokságra érkező német, francia, szlovákiai, magyarországi és helybeli futballisták, a kézdivásárhelyi fúvósok és mazsorettek felvezetésével a Végh Antal-iskolától a sportcsarnokhoz vonultak.

  • Gazdagodott az életfa. A szerző felvétele
    Gazdagodott az életfa. A szerző felvétele

Este a Funky Munky zenekar tartott szabadtéri koncertet. Szombat reggel kezdődtek a labdarúgó-mérkőzések, s tegnap folytatódtak. A második nap koncerttel és utcabállal ért véget, fellépett Ráduly Botond (Manó), valamint a Metropolis zenekar. Tegnap a mérkőzésekkel egy időben a házigazdák vendégeikkel istentiszteleten és szentmisén vettek részt, majd a Réti Zoltán által készített, a köz­ségháza előtt tavaly felavatott életfához vonultak, ahol a meglévő negyvenöt réztábla mellé újabb negyvennégy került azoknak az újszülötteknek nevével, akik az előző falunapok óta jöttek világra. A csecsemőket Szőcs László felsőcsernátoni református lelkész, kézdi-orbai esperes és Biró Nándor Alfonz alsócsernátoni római katolikus plébános áldotta meg. A jelen levő édesanyáknak Bölöni Dávid polgármester emléklapot és egy szál virágot nyújtott át. Délután csík­göröcsfalvi, csíkrákosi, kézdiszentléleki, zabolai és helyi néptáncosok léptek színpadra. A bajnokság díjkiosztója után Dancs Annamari koncertezett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-07-30: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Tüntető távolmaradás

Ezer oka volt az erdélyi magyarnak arra, hogy ne menjen tegnap voksolni. Mert gyomorforgató volt a kampány, mert nem szeretjük a hajóskapitányt, de még ijesztőbb a Crin–Ponta páros, mert nem értünk egyet a szociál-liberálisok hataloméhségével, demokráciát megcsúfoló módszereivel, mert a felek egyike sem üzent semmit nekünk, mert nem rólunk szólt ez a népszavazás.
2012-07-30: Közélet - Iochom István:

A gyerekkori elhízás ellen (Táplálkozási és életmódtábor)

A számos népbetegség közül a gyerekek körében leginkább a táplálkozási betegségek, azok közül is az elhízás jelent nagy gondot. Éppen ezért Kovászna Megye Tanácsának kezdeményezésére, az Evita Alternatív Tanulmányi Egyesület közreműködésével múlt héten a Katrosában ilyen gyerekek számára szerveztek tábort. Az ötnapos táborban félszáz, 8 és 12 év közötti fiatal vett részt.