Folytatódik az aszályos nyár, amit az utóbbi napok forró szélviharai még elviselhetetlenebbé, még kártékonyabbá tesznek. Észak-Afrikában, Egyiptomban fúj hasonló szél, mely a finom homokot kergeti maga előtt – a helyiek chamsin-nak hívják. Reméljük, nálunk nem hasonló jelenségről van szó, hiszen a chamsin kifejezés arabul ötvenet jelent, ami arra utal, hogy ezek a forró és száraz szelek 50 napig tartanak. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a szél felkeltével mind a fagykárok, mind az aszálykárok sokszorosan súlyosbodnak.
A learatott, otthon tárolt gabonát fontos kezelni, hiszen minden szemet meg kell menteni. A raktárt, hambárt vagy padlásteret takarítsuk alaposan ki, a régi gabonát különítsük el, a felületeket pedig permetezzük Reldan 22EC, Actellic 25EC vagy K’Obiol 25 EC raktárfertőtlenítő szerrel. A repedéseket figyelmesen permetezzük, hiszen oda tudnak a bogarak bemenekülni, majd a termény tárolása után újból szaporodni. A gabonát is kezelhetjük ezekkel a szerekkel: 1–1,25 százalékos oldattal és kevés vízzel. Ezt a műveletet legjobb behordáskor elvégezni: 20–25 cm gabonarétegre egy enyhe permetezés, majd újabb gabonaréteg és újabb permetezés. A művelet befejezése után 2–3 napra letakarhatjuk a terményt a nagyobb hatás érdekében. Az így kezelt szemes termény 15–21 nap után fogyasztható (ÉVI). Az üres raktárat 0.2–0.5 százalékos oldattal kezeljük. A kezeléseket lehetőleg kevesebb, mint 25 °Celsius-fokos hőmérsékleten végezzük, megfelelő szellőztetés mellett. Maszkot vagy megnedvesített kendőt köthetünk a szánk-orrunk védelmére.
A hagyma szedése is időszerűvé vált. Vigyázzunk, hogy a nyaka legyen mindig zárt és a takaró levelek szárazak. Mivel nem érzékeny a fagyra, szinte bármilyen védettebb helyen eltarthatjuk. Ha mégis megfagyna, inkább ne nyúljunk hozzá. Ha a csomót nem bolygatjuk, a hagymánk eltartathatósága sem romlik.
SZELES IMRE, Rozmari Kft.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.