Valóban figyelemre méltó az, ahogy ezúttal a magyar közösség tudatos, válasz­tásilag tevékeny része pontosan az aktív viszonyulásról mondott le szavazati jogának gyakorlásában, illetve tudatos választása éppen a távolmaradásra esett, mert azonnali és távlati érdekei szempontjából ezt látta célszerűbbnek. A lépés annál inkább bizonyult szembeszökőnek a statisztikákban, mivel a közösség mindenkori passzív rétegeinek állásfoglalás nélküli állásfoglalásával mintegy összeadódva, szinte duplájára növelte a meg nem jelentek számát, és növelte arányukat is.
Ami ismételten napvilágra került, az az elütő magatartás tömeges jellege és egyneműsége, s ez egy erőteljesen más nemzeti mezőnyben pontosan nemzeti jellege miatt kelt feltűnést és visszatetszést, de egyben figyelmeztetés is azok számára, akiknek van szemük és fülük a látásra és hallásra. Miként untig tapasztalhattuk, nemegyszer ellenérzést vált ki, nem is akármekkorát, a reálpolitikára hajlókat azonban mégis arra inti: itt egy bizonyos értelemben egységesnek nevezhető szavazói-politikai-etnikai csoport, egy annyiszor eltemetett, annyiszor betagoltnak, sőt, felszámoltnak kívánt és hirdetett, de íme, mégis a maga életét élni óhajtó közösség adja jelét különálló voltának. Illetve ennél is többnek, hevesen vitatott létjogának, mely mégis megilleti, s erre vallanak ama számítások is, melyek erejének mintegy mértékét adva azt bizonyítják, a népszavazásnak a magyarság más előjelű fellépése esetén akár a végeredménye is más lehetett volna.
Egy elkendőzött, megoldatlan, elmisztifikált kérdése az erdélyi históriának üzent a mélyből, s egy olyan erő körvonalai rajzolódnak fel ismételten, melynek alighanem saját sorsa jobbra váltásához is lesz energiája a jövőben kedvezőbb feltételek mellett, melyek kimunkálásán, persze, már ma is tenni kell és lehet.