Ismét kihallgatták Csatáryt

2012. augusztus 1., szerda, Világfigyelő

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen tegnap ismét kihallgatták a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót. A 97 éves férfit az ügyészség gépkocsijával szállították a Belgrád rakparti épületbe; csaknem három órán át tartott a kihallgatása, majd az ügyészség zárt garázsában szállt be ugyanabba az autóba, és azzal szállították haza.
 

Csatáryt – aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában – július 18-án Budapesten a nyomozó ügyészek emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött.
Csatáry kirendelt védőügyvédje a tegnapi kihallgatás után elmondta: újabb gyanúsítás nem történt, az ügyészség által feltárt bizonyítékokról kérdezték védencét. Horváth B. Gábor hozzátette: védence tételesen cáfolta a terhére rótt bűncselekményeket. Az ügyvéd tájékoztatása szerint ügyfele az antiszemitizmus gyanúját is igyekezett cáfolni meghallgatásán. Csatáry a kihallgatásán azt is cáfolta, hogy gettóparancsnok lett volna. Az ügyvéd hangsúlyozta: védence nem írt alá ilyen titulussal dokumentumot. Azt nem tudni, hogy az időközben nyilvánosságra került dokumentumokat ki írta alá, ahogyan azt sem, hogy ezek hamisítványok-e, illetve azokat milyen minőségében láthatta el kézjegyével. Ezek hitelességét a nyomozó hatóságoknak kell bizonyítaniuk – tette hozzá. Az ügyészségen 10–15 olyan tanúvallomást is a védence elé tártak, amelyeket más büntetőügyekben tettek, és amelyekben megemlítették Csatáry László korabeli kassai tevékenységét – magyarázta hozzá a védőügyvéd. A 97 éves férfi tagadta, hogy kegyetlenkedett volna a kassai gettóban. Ügyvédje szerint elképzelhető, hogy a tanúk a védencét összetéveszthették valakivel. Példaként említette, hogy a tanúvallomásokban szereplő fekete egyenruhát a német hadsereg katonái és nem a magyar rendőrség tagjai hordtak. Horváth B. Gábor nem tudta megmondani, mikor folytatódnak a kihallgatások, ahogyan egy esetleges szlovákiai kiadatásról sem tudott nyilatkozni.
Tomás Borec szlovák igazságügyi miniszter hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szlovák igazságügyi tárca már el is juttatta a volt csendőrtiszt ellen lefolytatott per – a szlovákiai Nemzeti Emlé­kezet Intézetétől megszerzett – dokumentumait a kassai járásbíróságnak, arra kérve a bíróságot, hogy az gyorsan járjon el az ügyben. Hozzátette: azt szeretné, ha a gyűjtőtábor volt parancsnoka elleni eljárást Szlovákiában folytatnák le. Szerinte Csatáry bűntettei nem évülnek el, és elkövetésükre nem szolgálhat mentségül az sem, hogy parancs alapján cselekedett. A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szintén hétfőn közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék dönthet Csatáry László Szlovákiának történő kiadatásáról, de az ügyben még nem érkezett európai elfogatóparancs, és a KIM-nek nincs tudomása arról, hogy kibocsátottak ilyen dokumentumot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2012-08-01: Világfigyelő - :

Vezet a Fidesz

A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyarországi politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében – derül ki a közvélemény-kutató közleményéből.
2012-08-01: Világfigyelő - Farcádi Botond:

Röviden

Ukrajna: igen a nyelvtörvényre
Volodimir Litvin ukrán házelnök aláírta tegnap az új nyelvtörvényt, amelyet jóváhagyásra felterjesztettek Viktor Janukovics államfőnek. Litvin eddig nem volt hajlandó aláírni a parlament által július elején elfogadott jogszabályt, az ő kézjegye nélkül azonban nem kerülhetett Janukovics elnök elé aláírásra. Ha az államfő is kihirdeti, életbe lép a törvény, amelynek értelmében a kisebbségek Ukrajnában hivatalosan is használhatják anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot egy közigazgatási egységen belül.