Azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat foglalkozik az apjuk, kevesebb viselkedési problémát mutatnak a későbbiekben – erre a következtetésre jutott a világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust.
A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.
A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett, vagy kevesebb időt szánt rájuk.
A vizsgálat azt is igazolta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ennek alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.