Többévi előkészület és tervmódosítás után az idén végre nekifogtak az új törvényszék építésének Sepsiszentgyörgyön, és ha a pénz is megfelelő ütemben érkezik – 12 millió eurós állami beruházásról van szó –, három év múlva újabb üvegpalotával bővül a megyeszékhely, és ami fő, az igazságszolgáltatás folyamata is felgyorsul, jelenleg ugyanis egyszerűen teremhiány miatt kell hetekig várni egy-egy per következő tárgyalására.
A hétemeletes, tükörborítású toronyházat helybeli építész, Németh Csaba tervezte, és a meglévő törvényszéki épület mögé húzzák fel, így kapcsolatban marad a bírósággal – a városvezetés ugyan nem szerette volna oda bezsúfolni, és a csendőrlaktanya környékét ajánlotta, a bírák viszont ragaszkodtak a központhoz; részben ezért is húzódott el az engedélyeztetés, részben pedig azért, mert az egyik versenytárgyalást megsemmisítették. Most azonban megkezdődött a megvalósítás, a botoşani-i kivitelező emberei már az alapokat öntik (képünkön).
A leendő megyei törvényszék alagsorában garázsok, az első és második emeleten tárgyalótermek, feljebb irodák lesznek, összesen 3800 négyzetméteren – a hetvenes években épült, már nagyon szűkös (2800 négyzetméteres) jelenlegi székház pedig teljes egészében a városi bíróságé marad. Erre is nagyon ráférne az alapos felújítás – nyilvános tereiben ma is egyrétegű, fémkeretes ablakok engedik be a hideget, meleget, a tárgyalótermek akusztikája pedig csapnivaló, a közönségből alig érteni a bíró szavait –, de erről egyelőre még tervszinten sincs szó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.