Önvizsgálat a Szilícium-völgybenA kütyük szenvedélye

2012. augusztus 6., hétfő, Életmód

A Facebook egyik vezetője, Stuart Crabb hangsúlyozza a személyi számítógépek és az okostelefonok rendkívüli előnyeit, de arra is felhívja a figyelmet, hogy időnként tegyék le az emberek ezeket az eszközöket. A Szilícium-völgyben, ahol mindenre a még modernebb technológiában keresik a megoldást, egyre többen vélik úgy, hogy a túlságosan elhatalmasodó technológia függőséget okozó szenvedéllyé válhat.
 

Ennek az aggodalomnak számos technológiai cég vezető beosztású illetékese adott hangot az utóbbi időben, visszatérő témává vált, hogy az állandó stimuláció csapdája, a szüntelenül megújuló igény a különböző kütyük, figyelmeztető csengőhangok és frissítések iránt olyan mély fizikai sóvárgást teremthet, ami már a termelékenység és a személyes kapcsolatok rovására megy – írja a The New York Times.
Meglepő, hogy az informatikai ipar bölcsőjének tekintett kaliforniai Szilícium-völgy befolyásos cégeinek vezetői tesznek hasonló észrevételeket, vagyis azok, akiknek jövedelme éppen akkor nő, ha az emberek több időt töltenek a világhálón. Ez olyan, mintha az autógyárosok a felturbózott kocsikat eladva a túlzott gyorsítás veszélyeire hívnák fel a figyelmet – írja az amerikai napilap.

Kié a felelősség?
A februárban tartott Wisdom 2.0 (Bölcsesség 2.0) tanácskozáson, melyen a Facebook, a Twitter, az eBay, a Zynga és a Paypal számos alapító tagja, a Google, a Microsoft, a Cisco és más cégek vezetői, menedzserei voltak jelen, többek között arról értekeztek, vajon felelősséget kell-e viselniük az informatikai-technológiai cégeknek azért, hogy olyan játékoknak és tevékenységeknek nyerik meg az embereket, amelyek időpazarlást vagy csak puszta szórakozást jelentenek.
Annak vizsgálata, hogy az ilyen játékok és alkalmazások iránti rajongás szenvedélybetegséggé válhat-e, ma még gyermekcipőben jár. Ám a mentális betegségek terén tekintélynek tekintett Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders szakkiadvány arra készül, hogy függelékébe felvegye az „internethasználati zavar” (Internet Use Disorder) elnevezésű rendellenességet. Ez arra utal, hogy a kutatók észlelnek valamit, ám ahhoz, hogy azt hivatalosan is betegségnek nyilvánítsák, további tanulmányokat tartanak szükségesnek.

A dopamin vagy az interaktivitás vágya a ludas?

Eric Schiermeyer, a Zynga internetes játékportál társalapítója, akinek nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a FarmVille, kijelentette, hogy sok millió embert segített rászoktatni a dopaminra. A boldogsághormonnak is nevezett dopamin az emberi testben termelődik örömteli tevékenységek hatására, a videojáték is ilyen hatású, és nagy szerepet játszhat a függőség kialakításában is. Az emberek mindig örömre vágytak, Schiermeyer szerint a Szilícium-völgy nem felelősebb azért, hogy ellenállhatatlan technológiákat teremt, mint mondjuk a gyorséttermek azért, hogy csábító ételeket kreálnak. „Ők azt fogják kérdezni: mi vagyunk-e a felelősek azért, hogy sok ember kövér. És a legtöbben nemmel fognak válaszolni. Mivel emberek vagyunk, mindig vágyni fogunk dopaminra” – érvelt Schiermeyer.
„Nekünk az a dolgunk, hogy létrehozzuk a legnagyobb képességeket a világon. Persze nyitott szemmel járunk, és tudatában vagyunk annak, hogy ez bizonyos károkkal is jár.” – fejtette ki KriensScott Kriens, az egyik legnagyobb internetes infrastruktúra-cég, a Juniper Networks elnöke. „Az alternatívát az jelentené, hogy kisebb kapacitású eszközöket adunk az emberek kezébe – ami rossz megoldás lenne.”
Crabb kifejtette: ő a maga részéről azt tartja a legfontosabbnak, hogy az emberek élete kiegyensúlyozott legyen. Ugyanakkor elismerte, hogy ez ütközik a Facebook üzleti céljaival, hiszen a cégnek az az érdeke, hogy az emberek több időt töltsenek a világhálón. „Ez igazi paradoxon” – jegyezte meg. (Az MTI alapján)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1551
szavazógép
2012-08-06: Életmód - :

Spórlós bankkártyahasználat

Ha bankszámlánkhoz bankkártya is kapcsolódik, ennek előnyeit a nyári szabadság alatt érdemes kihasználni, hiszen a bankkártyahasználat pénzügyeink biztonságos és kényelmes bonyolítását teszi lehetővé.
 
2012-08-06: Máról holnapra - Farkas Réka:

Ki fizeti a számlát?

Az alkotmánybíróság nem tudott döntést hozni, így ügyes huszárvágással halasztotta saját felelősségvállalását, és meghosszabbította, sőt, felgyorsította az ország mélyrepülését. Sokba kerül, nemcsak Romániának, de nekünk magunknak is, hogy a legfelsőbb bírói testületnek nem volt bátorsága egyértelmű igent vagy nemet mondani a Traian Băsescu leváltásáról szóló népszavazás érvényességéről.