Hírsaláta

2012. augusztus 6., hétfő, Belföld

PITYÓKAFESZTIVÁL CSÍKBAN. Egyre kifinomultabb, különlegesebb, érdekesebb ételek készülnek a Csíkszeredai Városnapok népszerű rendezvényén, a Pityó­ka­fesztiválon. A politikusok is kifőzték a magukét, egymáshoz közel serénykedtek az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, illetve az RMDSZ szakácsai, utóbbiak között Kelemen Hunor, a szervezet országos elnöke és Korodi Attila képviselő is kötényt kötött. Két kategóriában versenyeztek a csapatok, a sült ételeknél az Erdélyi Konyha nyert, a második helyet a Bocskor Pékség II. csapata szerezte meg, a harmadik hely pedig az RMDSZ Csíki Területi szervezetéé lett. (Székelyhon)

VIZSGÁLÓDIK AZ ÜGYÉSZSÉG. Miután az alkotmánybíróság bejelentette a referendum érvényességére vonatkozó döntését, a legfelsőbb bíróság mellett működő ügyészség elvitte az Állandó Választási Bizottságtól a referendum eredményeit rögzítő jegyzőkönyveket, és elkezdték azok vizsgálatát. Elemzők szerint a Traian Băsescuhoz közeli főügyész által indított akció célja, hogy bebizonyítsa, az államelnök leváltása érdekében a referendum kezdeményezői csalással szereztek szavazatokat. Jó esély van arra is, hogy az Állandó Választási Bizottság által beszerzett számítógépes program a következő hetekben kiszűri a kettős vagy többszöri szavazással regisztrált személyi számokat.
SOKAT LOPOTT, RAJTAKAPTÁK. Közel kétmillió eurót lopott Kolozsváron egy könyvelő. A Szabadsag.ro értesülései szerint őrizetbe vették az Északnyugati Fej­lesztési ügynökség egyik könyvelőjét, ugyanis a korrupcióellenes ügyosztály azzal gyanúsítja, hogy férjével együtt 1,8 millió eurót tulajdonított el. A házaspárnak hamis pénzutalványok segítségével sikerült szert tennie az összegre – állítják az ügyészek. A nőt folyamatosan elkövetett csalással, pénzmosással, magánokirat-hamisítással, közokirat-hamisítással vádolják.
AZ ADÓS FIZET. Pont ma kell Romániának visszaadnia a Nemzetközi Valutaalapnak annak a 20 milliárd eurós kölcsönnek az első részletét, melyet 2009-ben kért és kapott a nemzetközi pénzintézetektől. Az első részlet 670 millió euró, de még az idén 1,7 milliárd eurót kell a hitelből törlesztenie. (Puterea)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2012-08-06: Közélet - Kuti János:

Nem kell ide népszavazás! (A múlt hét)

Ha egy felfüggesztettet nem vágnak le idejében, akkor annak annyi. Elnökünk szívrepesve várta felfüggesztésének megszüntetését, de ez nem történt meg, sőt, helyzetét az alkotmánybíróság továbbra is függőben hagyta. A kakukkfióka Crin Antonescunak nagyon tetszhetett a cotroceni-i fészekben, viszont egyáltalán nem volt megelégedve azzal, hogy csak 19 napig elnökösködött ideiglenesen.
2012-08-06: Közélet - Farcádi Botond:

A hétvége hírei

EMNP: Vizsgálják ki a magyarverést
A múlt heti, nagyváradi magyarverés kivizsgálását sürgeti az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete. A két szervezet szerint az incidensnek köze lehet a múlt vasárnapi népszavazáshoz, amelynek eredménytelenségét azóta is a magyarokon kérik számon. A két szervezet megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy miután a magyar–román nemzetiségi ügyek évek óta megnyugodni látszottak, most újra magyarverésről érkeznek hírek.