Ebben az esztendőben is áthalad Háromszéken Székelyföld Kerékpáros Körversenyének mezőnye, amelyet augusztus 9–12. között hatodik alkalommal rendeznek meg. A székelyföldi viadal idei kiírásán öt szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek, akik négy nap alatt több mint 500 km-t tesznek meg. A körversenyen idén a díjak összértéke 15 372 euró.
A csütörtöki (augusztus 9.) nyitószakasz csapatidőfutam lesz, a második napon, pénteken (augusztus 10.) Háromszékre kerekezik a mezőny. Tusnádon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön sprintpróbák, míg a Nyergestetőn B kategóriás hegyimenés nehezíti a második szakaszt. A körverseny királyetapjának is nevezhető harmadik futam (augusztus 11.) során három B kategóriás, valamint egy C kategóriás „mászást” kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában sprintszakaszok lesznek. Az utolsó versenynapon, vasárnap (augusztus 12.) két félszakasz A www.sepsiszentgyorgyinfo.ro információi szerint a 2012-es körversenyre 18 országból 25 csapat jelentkezett.
A csapatok: Tusnad Cycling Team (Románia), LKT-Team-Brandenburg (Németország), Kolss Cycling Team (Ukrajna), Oneco – Masterhus Cycling Team (Norvégia), SP Tableware Cycling Team (Görögország), ISD – Lampre Continental Team (Ukrajna), Magyarország, Fehéroroszország, Moldova, Románia, Szlovákia nemzeti csapata, CCN-Racing Force (Hongkong), C. C. Burgas (Bulgária), Nessebar Shockblaze Cycling Team (Bulgária), CMI/The Trilogy Group (Egyesült Államok), Hemus 1896-Troyan (Bulgária), Team Forman Cinelli (Csehország), Union Raiffeisen Radteam Tirol (Ausztria), Brisaspor (Törökország), TACC – Tel-Aviv Cycling Club (Izrael), RC Arbö Wels Gourmetfein (Ausztria), Otopeni SC (Románia), Cycling Team BSK Banja Luka (Bosznia), Close2 Carrera Gi-Esse (Magyarország).szerepel a körverseny programjában.
A versenyszakaszok
I. szakasz – augusztus 9., csütörtök: csapatidőfutam – Csíkszereda–Szellő-tető (22 km)
II. szakasz – augusztus 10., péntek: Csíkszereda–Tusnád–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Csíkszereda (169 km)
III. szakasz – augusztus 11., szombat: Csíkszereda–Szentegyháza–Fenyéd–Gyergyóújfalu–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda–Hargitafürdő (180 km)
IV. A szakasz – augusztus 12., vasárnap: egyéni időfutam: Hármaskereszt–Hargitafürdő (7 km); IV. B szakasz – augusztus 12., vasárnap: Csíkszereda–Csíkrákos–Csíkszépvíz–Csíkszereda utcái (123 km).
Idén négy megkülönböztető mezt ölthetnek magukra a versenyzők. Az egyéni összetett éllovasa a kék színű Tusnád Ásványvíz feliratú mezt viseli, a pontverseny első helyezettjét pedig a piros-fekete trikó illeti. A hegyimenők rangsorában élen végző versenyző a sárga Csíkszereda feliratú mezt kapja. A zöld színű Fenestela 68 mez a legjobb 23 év alatti versenyzőé lesz majd.
Amatőrverseny
* augusztus 9., csütörtök – 19 óra: Csíkszereda–Csíkszépvíz
* augusztus 11., szombat – 10 óra: Sepsiszentgyörgy
* augusztus 12., vasárnap – 11 óra: Hármaskereszt–Hargitafürdő
* augusztus 12., vasárnap – 17.20 óra: Csíkszereda két keréken – kerékpáros felvonulás Csíkszereda utcáin, a profi versenyzők számára kialakított versenypályán.