A százkét perces produkció készítői igen nagy fába vágták a fejszéjüket, filmjükkel arra tesznek ugyanis kísérletet, hogy bemutassák a „román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, ezzel szembeállítva a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, mely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban”. Szándé­kuk szerint tanúvallomásokon, titkosszolgálati dokumentumokon keresztül kívánnak megrendítő képet nyújtani a múltbéli szenvedésekről, kollaborálásról, hűségről és árulásról.
Ez, tekintve a képekben és narrációban felsorakoztatott tekintélyes mennyiségű történelmi tényanyagot – főként az erdélyi történelmi magyar egyházak papjainak, püspökeinek megrendítő sorsával szembesülünk (börtönbe zárással, emberhez méltatlan szenvedéssel, halállal), de mellettük felvillannak más társadalmi rétegek elleni büntetőhadjárat momentumai, s vázlatos képet kapunk a görög katolikusok sorsáról, megszüntetett erdélyi szerzetesrendekről –, jórészt sikerül is a filmkészítőknek. Vállalt feladatuk azért igen nehéz, mert a második világháborút követő időszaktól 1989 decemberéig igen hosszú és szövevényes az út, és még egy ilyen, a műfajban hosszúnak tekintett dokumentumfilm is csak vázlatosan utalhat azokra, az erdélyi magyarság számára majdhogynem végzetes időkre.
Pörögnek az üldöztetés, a kálváriajárás megrendítő képsorai, múltba tűnt arcok elevenednek fel, emberi tartás elegyedik a besúgás, az ármánykodás, a méltóság mindenkori hiányának szövődményeivel, de a nyolcvanas évek végére jellemző falurombolás képsorai is megjelennek, a kolozsvári hóstátiak drámája igen szépen dokumentált. E tekintetben főleg azok számára hasznos ez a film, akiknek leghalványabb fogalmuk sincs arról, milyen kort kellett túlélni Erdélyben, Székelyföldön. Az időszak mélyebb rétegei iránt érdeklődők, az árulás emberi indítékait keresgélők számára a produkció már kevesebb fogódzót nyújt, az első óra után a Tőkés családról kapunk teljesebb képet, Tőkés István kolozsvári teológusprofesszor üldöztetése, illetve Tőkés László református lelkész Brassótól Désen át Temesvárig, a romániai forradalom kirobbanásáig vezető életútjával ismerked­hetünk alaposabban, azzal, hogy Tőkés Lászlót már 1973-tól megfigyelték, s láthatjuk, miként épültek be az informátorok a Tőkés család közvetlen közelébe, majdhogynem sejtjeibe. A Tőkés Lászlót Temesváron elhallgattatni kívánó Papp László nagyváradi püspök kapcsán pedig adódik a kérdés: ugyan hányan, miért választották az együttműködést?
Még Tőkésék előtt Márton Áron megrendítő élete, karizmája, tartása, gyötrelmes börtönévei kerülnek részletesebben a néző szeme elé, s többször találkozunk a püspököt eláruló Adorján Károly tekintetével. Már az ötvenes években lehallgatókészüléket szereltek Márton Áron szobájába, de az erre utaló képsorok mellett igen emelkedett pillanatokat mutatnak a püspök legendás székelyföldi bérmaútjairól szóló filmkockák. Korabeli híradórészletek, fotómontázsok váltogatják egymást, a Se­curitate ügynökeinek jelentései, a tartótisztek értékelései, a titkosszolgálat lehallgatásai, megfigyelési fotói és az áldozatok személyes emlékei elevenítik fel ezt az időszakot. A dokumentumfilm képvilága izgalmas, pusztuló falvak, parókiák, börtönök, templomok és a magára maradt erdélyi táj jelenik meg.
A besúgók, a pártállami diktatúra koráról nem lehet eleget beszélni. Mai nyomorúságunk egy része mindenképpen a múlt eme feldolgozatlan kísértetjárásával kapcsolatos, ki nem mondott, szőnyeg alá sepert tények okán. A film erre a kibeszélésre is kísérletet tesz, mi több, iskolákban, ifjúsági egyletekben, erdélyi magyar egyetemeken vetíteni kellene, didaktikus jellege erre kiválóan alkalmassá teszi. A közelmúlt mély rétegei pedig további filmes feldolgozásra várnak.