Honlapon is hozzáférhetőek immár a Mikó-ügyként elhíresült, a sepsiszentgyörgyi nagy múltú iskola visszaállamosítási kísérletének történései, az interneten elérhető oldal nevének – www.13020.ro – a bírósági iratcsomó számát választották. A kezdeményezők ugyanakkor arra biztatják az erdélyi magyarságot, aláírásukkal tiltakozzanak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a magyar közösséget ért támadás ellen, valamint fejezzék ki szolidaritásukat a három évre elítélt Markó Attila és Marosán Tamás iránt.
A honlapot működtető kezdeményező csoport tagjai: Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Balázsi-Pál Előd, a Transindex hírportál főszerkesztője, Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője, Bodor László, a Félsziget Fesztivál igazgatója, Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány igazgatója, Horváth István, az Országos Kisebbségkutató Intézet igazgatója, valamint Kádár Magor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Mint tegnap kiadott közleményükben írják, a honlap és az egyúttal elindított Facebook-oldal (http://www.facebook.com/13020Mikougy) átfogó, pontos és hiteles információforrás kíván lenni, melyen minden adat megtalálható az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság működésétől és összetételétől kezdve a 13020-as dosszién és a peren át Markó Attila államtitkár tevékenységéig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.