Magyar oktatás CsángóföldönVisszaadni, ami az övék

A beszélgetés han­gulatába Nyisz­tor Ilona pusztinai nép­dalénekes, valamint Ségercz Ferenc és zenész barátai vezették be a hallgatóságot, majd a tizenkét éve működő oktatási program rövid ismertetése után négy tanító mesélt ta­pasztalatairól. Nyisz­­tor Ilona szerint min­dent meg lehet tanulni, csak azt nem, hogy ki vagy, melyik nemzethez tartozol, ezért addig kell a gyermekekben felébreszteni a csángó családokban még élő magyar öntudatot, amíg az még létezik, és ezért kell örvendeni minden apró lépésnek, ami ezt szolgálja. A hagyományőrzés, ezen belül az ének, zene és tánc jó alkalom arra, hogy a gyermekekben megerősítsük ezt az identitást, de nem úgy, hogy hangoztatjuk, ez az ő hagyományuk, amit őrizniük kell, hanem úgy kell erre megtanítanunk, ezt visszatanítanunk, hogy váljék életük részévé, érezzék jól magukat ebben a kultúrában – véli Ségercz Ferenc, aki évekig furulyázni oktatta a pusztinai gyermekeket. Boros Rezső pokolpataki tanító kérdésre válaszolva elmondta, a külföldön dolgozó csángó szülők gyermekei szeretethiányban szenvednek, rájuk különösen oda kell figyelni, Szőcs Lajos pedig azzal egészítette ki a kérdéskört, fontos ezeket a gyermekeket is bevonni a táborokba, mert magyarnyelv-tudásuk leginkább színtiszta magyar környezetben fejlődik. „Mi, az ötvenes-hatvanas években nevelkedők és az idősebbek csak beszélni tudunk, de gyermekeinket megtaníthatjuk írni és olvasni anyanyelvükön, ez a mi felelősségünk és lehetőségünk” – fogalmazott Nyisztor Ilona.