A fekete áfonya vagy kokojza (a felvételen) igen kedvelt lombhullató törpecserje. Megyénk kiránduló lakosai gyűjtik is mind a gyümölcsét, mind a levelét. Sajátos, „fésűs” szüretelésére mostanában vonulnak a lelőhelyeit ismerők, hogy értékes gyümölcsét a piacon vagy házalva értékesítsék.
Tűlevelű vagy lombos ritkás erdeink kiválóan alkalmasak megtelepedésére. Kevésbé feltűnő virágai zöldesbe menő rózsaszínűek, a tojásdad alakú levélkék hónaljában ülnek. Kékesfekete termése igen értékes, nyersen (lekvárnak, szeszes italoknak, szörpnek) és szárítva (teának) nem hiányzik úgyszólván egyetlen háromszéki család kamrájából sem. Hasonlóképpen a rövid hajtásával gyűjtött levele, amelynek teája, akárcsak a termése, kitűnő ellenszere a makacs hasmenésnek.
A gyümölcsben cserzőanyagok, antocianidok, flavonoidok, gyümölcssavak, cukrok, pektinek találhatók, valamint C- és D-vitamin. Levele különböző alkaloidákat, krómot és mangánt tartalmaz. Nálunk a gyümölcséből készült bor, dzsem, kompót és mártás a legnépszerűbb. Kellemes íze mellett nemcsak hasfogó szerepe miatt „tartalékolják”, hanem általánosan jótékony hatása miatt is a bélflórára, húgyhólyagra, epére. A vadas ételek fontos kiegészítője a vörös áfonya termésével együtt.
A fekete áfonya nemesített fajtáját termesztik. Ennek termése nagyobb, mint a vadon szüretelhető fajé. A világháború idején éjszakai bevetésre küldött pilótáknak a szürkületi látászavarok ellen adták a szövetségesek.
A vörös áfonya örökzöld törpecserje, virágai pirosasfehérek, termése vörös színű, nagyon savanyú, fanyar ízű, ezért inkább savanyúságként hasznosítják (olykor cukorral lekvárnak), egyébként vegyileg hasonlít a feketéhez, kiegészíti néhány más szerves vegyület (arbutin, pirozidok). Vadhúshoz, füstölthal-ételekhez, sajtokhoz illik.
Mindkét növény savanyú talajú kertjeinkben félárnyékos helyen megtelepíthető.
